Miért ne vélekedhetnék úgy, hogy a gondolkodás tudatos tapasztalata csupán kísérő jelensége az agyi szinten végbemenő számítási folyamatnak? Lehet, hogy szükségszerű kísérő jelenség. De amiképpen a fazékban forrásban lévő víz zubogó hangja elkerülhetetlen kísérője a hevítésnek (s e belátás híján azt mondhatnánk, hogy a zajtól fő meg a tojás), azonképpen a gondolat is lehet olyan szükségszerű kísérőjelensége az idegekben végbemenő neurális számítási folyamatnak, amely önmagában még nem szállítja a feladat megoldását.

Lehet, hogy amikor az élet rövidségére panaszkodunk, voltaképp becsapjuk magunkat. Mivel élettartamunkat nem áll módunkban megváltoztatni, az élet rövidségéből fakadó tragédiákról nem mi tehetünk. Nehezebb beismerni, hogy felelősségünk abban áll, miként használjuk ki a nekünk jutó időmennyiséget. Talán le kellene szoknunk a "bárcsak több időm jutna rá" gondolatáról, s helyette azon kellene morfondíroznunk: "hogyan tölthettem volna el hasznosabban a rám kiszabott időt?".

Aki soha nem próbálja meg a világot a magáétól eltérő nézőpontból szemlélni, s még kevésbé hajlandó besétálni egy efféle ismeretlen utcába, az megint csak elutasítja, hogy kikukkantson a saját magának épített, kényelmes világ falai mögül.

Alaptalan az optimizmus, amely szerint ami racionális, az egyúttal mindig jó is. Mondják, nem az a baj a pszichopatákkal, hogy nincs eszük, hanem az, hogy hiányoznak belőlük az érzelmek.

A filozófia olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyek akkor is megválaszolatlanul maradnak, ha már minden részlet és tény a rendelkezésünkre áll.

Értelem nélkül üres képzelgés a fantázia, képzelőerő nélkül terméketlen az ész.