Olyan a világ, mint egy örvény: örökké vélemények, nézetek kavarognak benne; de az idő mindent megőröl. Mint a héj, szétrepülnek a hamis nézetek, és akár a szilárd mag, megmaradnak az örök igazságok.

Soha senki nem lehet elégedett ebben a világban - lehetetlen. Csak egyre elégedetlenebb lehetsz, mert a megelégedettség, a beteljesülés csak akkor történik meg, ha befelé indulsz. Az elégedettség a te legbensőbb természeted. Az elégedettség nem köthető tárgyakhoz. Kényelmet kaphatsz a tárgyaktól - egy szép háztól, egy szép kerttől, egy tele pénztárcától -, igen, kényelmet kaphatsz, de te ugyanaz maradsz: kényelmesen elégedetlen. Sőt, ha minden kényelmed megvan, és nem kell pénzkereséssel töltened az idődet, huszonnégy órán keresztül szembesülnöd kell a beteljesületlenségeddel, mert nincs, ami lefoglaljon.

Mindenki önmagát látja a világban, és mindenki számára olyan a világ, amilyennek látja.

Nem te vagy gazdagabb a világgal
hanem a világ hal meg
teveled gazdagabban.

Mennél több feszültséget, megkötöttséget és leigázottságot teremt a lelkekben korunk pillanatnyi érdeke, annál sürgetőbbé válik az igény, hogy a megkötött lelket fölszabadítsa, és a politikailag megosztott világot az igazság és szépség zászlaja alatt újraegyesítse egy általános érdek, amely a tisztán emberi, a kor minden befolyásától mentes valósághoz fűződik.

Ha meg akarod változtatni a világot, először próbálj valamit jobbá tenni, megváltoztatni magadon. Ez segít megváltoztatni a családodat, a barátaidat, aztán így kell folytatni egyre nagyobb és nagyobb körben. Minden, amit teszünk, hatással lesz valamire és valakire.

Amikor a világ annyira megváltozik, hogy már élni se lehet benne többet, az embernek csak egy menedéke marad. Hogy megalkossa a maga külön világát, és bekerítse azt az érzéketlenség láthatatlan kerítésével.

A világról bennünk élő kép meglehetősen merev; véletlenül vagy szándékosan megerősített asszociációk láncolatának lenyomata. S azt hisszük, hogy ez a lenyomat a valóság.

Meggyőződésem, hogy valójában boldognak kellene lennünk, hiszen annyi csodálatos dolog van a világon: fák, madarak, virágok, emberi arcok. Nincs köztük két egyforma, ráadásul mindegyik szüntelenül változik. Hogy is unatkozhatnánk? Nem volt még két egyforma naplemente a világon. Vagy nézzük meg társaink arcát: mind különböző. Mindenkinek megvan a maga szépsége.

Csak, ha nem akarjuk, nem tudjuk érezni a kapcsolatot a Föld összes emberével: összeköt bennünket az ipar, a kereskedelem, a művészet, a tudomány, és ami a fő, a közös helyzetünk és viszonyunk a világhoz.

Jung azt írja, hogy a világ elég rohadt, elég aljas, elég gonosz ahhoz, hogy oka legyen egy embernek, aki ebben a világban él, depressziósnak lenni. Miért betegség ez, hogy átéli a világ negatívumait, keserveit és saját keservként éli meg?

Az igazság nem az, amit gondolunk - hogy mi okos emberek egy oktalan Univerzum lakói vagyunk, hanem éppen fordítva: mi, oktalan, önhitt és buta emberek egy abszolút intelligens világnak nem "lakói", hanem elválaszthatatlan részei vagyunk, melyben minden mindennel összefügg.

Rájött, hogy a világot nem lehet megjavítani. Lehet rajta javítani egyet-egyet, de egészen megjavulni nem akar. Nem is fontos. Fontos, hogy az embernek legyen saját, kis megjavított világa, saját kis szigete, ahol kedve szerint rendelkezhetik.

Csak egy hősiesség van a világon: ha olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük.

India az egyetlen ország a világon, ahol még csodák vannak, mert hisznek bennük az emberek.