Vajon milyen lenne a világ, ha a gyerekek nem veszítenék el a maguk naiv hitét, ami éppen naiv voltánál fogva nem ismer korlátokat?

Visszamennék-e még fiatalnak ma?
E kor nekem oly idegen és durva.
Elszökött belőle a szépség és kultúra.

Szavak, szavak, szavak, azt mondják, minden könyv valamilyen szándékkal készül, és azt is mondják, hogy akik a könyveket írják, javítani akarnak a világon, ezer éve, vagy ötezer éve és még régebb óta, a történetek arról példálóznak a kezdetek kezdetétől, hogy legyünk jók, becsületesek, ne ártsunk másoknak, segítsünk a bajba jutottakon, ne éljünk vissza a hatalmunkkal - erre tanítanak a mesék és a kőtáblák és a könyvek ötezer éve, s mindhiába, a világ nem lett jobb, ma is aktuális minden indus tanmese, amit akkor találtak ki, amikor még az íj és a nyíl is újdonság volt, évezredek teltek el, s ma is ugyanarra kell tanítani az embereket - s ugyanolyan hiába -, mint annak idején...

Kötelességünk, hogy a világot jobbá formáljuk annál, mint amilyennek találtuk. Mert megeshet, hogy utánunk már meg sem találják.

A világ rosszul
van összerakva? Bocsi.
Máris szétszedem.

Hiszek abban, hogy élni érdemes. Talán nincsen célja és értelme, mert "cél és értelem" emberi fogalmak: a világnak nincs rájuk szüksége. A világ több mint minden emberi, hiszek a világban, mert eszem el nem éri.

Ha erényei tökéletesek volnának a világnak, nem lenne szüksége megváltásra, és mi, prédikátorok is fölöslegessé válnánk.

A világ nem arról szól, hány lélegzetet veszel, hanem azokról a pillanatokról, amikor eláll a lélegzeted.

Azelőtt nem tudtam így örülni a világnak. Más dolgom volt, másra figyeltem. Egy emberre figyeltem, nem értem reá a világgal törődni. Aztán elvesztettem az embert, és kaptam helyette egy világot.

Örökké a világ sem áll;
De amig áll, és amig él,
Ront vagy javít, de nem henyél.

Lám-lám, milyen szépséges is tud lenni ez a világ, csak az a baj, hogy az ember ritkán néz fel.

Az egész világ el van rontva, hiszen a múltban és a jövőben él. Egyfelől reménykedünk, hogy majd jobb lesz, másrészt öklendezzük, szenvedjük a múltat.

A világ az a hely, ahol a dolog nem az, ahogy van, hanem ahogy hat. A világban az embert nem valódi élete, hanem színészi teljesítménye szerint ítélik meg.

Arra vonatkozólag, hogy a világ olyan, amilyen, senki részéről semmiféle panaszt nem vagyok hajlandó elfogadni. Nem kellett volna olyan készséggel hozzájárulni ahhoz, hogy így legyen, és nem kell olyan készséggel hozzájárulni ahhoz, hogy így is maradjon.

Aldous Huxley kiszámította, hogy a csend köre évenként tizenhárom és fél kilométerrel szűkül. Már nincs messze az az idő, szól, amikor a csend a földről tökéletesen eltűnik. Boldog lesz, akinek néha sikerül a Himalájában, vagy az óceánon félórás megnyugvásban részesülni. A meghittség köre egyre kisebb.