Én téged akarlak. Csak azt nem tudom, meg tudok-e birkózni mindazzal, ami te vagy.

Le kéne szemhéjamat varrni,
hajnalod foglya ne legyek.
Száz életet meg kéne halni,
hogy egyszer ne szeresselek.

Egy pillanat volt az egész
s most mégis vezekelni kéne,
káromkodni, dühöngeni,
tiporni, ölni,
téged, magamat,
mindent,
mert ez az egy pillanat is
elég volt,
hogy gondolatban
megtegyek minden
becstelenséget kedvedért.

Te vagy az, még mindig te, akit szeretek,
pedig a jelen állandó tanúja vagyok,
sőt a bűneiben is részes,
te, még mindig te, az igazi egyetlen!

Úgy ért ez utol, mint egy betegség. Folyvást azon kapom magam, hogy magára gondolok. Ez végül is erősebbnek bizonyult, mint én. El kellett jönnöm, hogy a szemébe mondjam. Ma rászántam magam. Látja, szerelmet vallottam.

Köszönöm a szereteted, de ne gondolj rólam többet, mint ami vagyok, szürke, sápadt kis küzdője az életnek, aki talán többet szenvedett, aki talán érzékenyebb, mint az átlagemberek; de aki önző, mint minden ember. Az, hogy szeretlek, talán az is önzés. - Érzem, hogy szeretetre van szükségem, és érzem, hogy ezt a szeretetet csak Te vagy képes nekem megadni.

Fogalmad sincs mire vagyok képes a kedvedért. Torkon ragadom a világot, és a lábad elé kényszerítem, mint a kiskutyát.

Félek, hogy nem nagyon foglak szeretni
és félek, hogy te ettől majd talán még jobban,
aztán majd taníthatsz folyton szeretni,
de nem jól, hogy lehessek még hozzád méltatlan.

Imádlak. Halálosan szeretlek. Három dolgot szeretek halálosan: téged, a savanyúságot és az igazságot. Ha lélekről van szó: az igazságot!

Kellesz a kárhozathoz,
az üdvösséghez,
kellesz hangnak a némák
körmenetéhez.

Szeretlek és tudok közönnyel szólni véled,
Semmim sem árul el, nem tudja senki még:
Szent titkom s szent kinom. Esküdtem: amig élek
Csupán szeretlek én, de semmit nem remélek -
Láthatni arcodat, e boldogság elég.

Vér vagy a véremből, csont vagy a csontomból,
Neked adom a testem, hogy ketten eggyé váljunk,
Neked adom a lelkem, az idők végezetéig.

A szívem a tiéd, mióta először megláttalak, és a két kezed között tartva a lelkem és a testem vigyáztál rám.

Ami csak voltam és leszek, amit csak kaptam, amit adtam,
Amit örültem-fájtam és örültél-fájtál énmiattam,
Mindent, ami most elvesz, pedig teljesség volt és élet,
Az életed, az életem köszönöm, édesem, tenéked.

A pokolt én úgy képzelem el, hogy be vagyok zárva egy szobába, elzárva tőled, de láthatlak és érezhetem az illatodat.