Hogyan mondjam el, hogy szeretlek igaz szerelemmel
úgy, mint király a koronáját, szegény a kenyerét
szeretlek úgy, hogy beteg és szomorú vagyok tőle
s óvnám magam, ha lehetnék még valaki nélküled.

Elindultam tőled
s mennél messzebb megyek
annál közelebb jutok hozzád.

Ha lehetőségünk lett volna bárki másnak elmondani a vallomásainkat, akit valóban érdekelt volna, kizárt dolog, hogy bármelyikünk is szóra nyitotta volna a száját. Felismeréseket megosztani egymással könnyebb, ha nem számít.

- Megtennéd, hogy egy percre elhallgatsz? Most éppen össze kell ugyanis szednem minden bátorságomat, hogy szerelmet valljak neked. Az ilyesmiben egyáltalán nincs gyakorlatom.
- Tessék?!
- Beléd szerettem.

Hiába volt minden vívódásom... nem használt semmit. Nem tudom elfojtani érzéseimet. Meg kell mondanom, mennyire imádom, milyen forrón szeretem magát.

Szerelmes vagyok én,
Vagy tán tűzbe estem?
Nem tudom, de igaz,
Hogy ég lelkem, testem.

Te könnyezel a költők bánatán,
És eltűnődsz a szónok mondatán.
Te érzelmekben élsz, mindent elhiszel,
Csak azt nem, ami egyszerűen szól:
Én szeretlek!

Amikor meglátom, hogy e-mail érkezett magától, gyorsabban kezd dobogni a szívem. És ez így van ma éppúgy, mint tegnap, és hét hónappal ezelőtt.

Nem érdekel, hogyan és miért jöttél az életembe, csak az volt a fontos, hogy jöttél. Nem emlékszem már, mi mindenben vétkeztem, de arra igen, mit tettem helyesen. Emlékszem rád. Te adtál értelmet az életemnek, te tetted különlegessé.

Szükségem volt rád. Ezért sétáltam be az életedbe.

Sokat gondolok magára, reggel, délben, este, éjszaka és a közbeeső időben, meg közvetlenül előtte és utána, és alatta is.

Maga nem akárki. Ha valaki nem akárki, akkor az maga. És különösen nem nekem. Olyan, mintha a hétköznapjaimat végigkísérő belső hangomnak a második szólama lenne. Párbeszéddé változtatta a belső monológomat. Gazdagabb lett magától a lelki életem.

Elhatároztam, hogy úgy tekintek a szavaidra, mintha zenei hangok volnának.

A mi lelki kapcsolatunk szorosabb bármely kicsapongásomnál.

Nem nézhetsz énrám, messze vagy,
De szemedtől vagyok ma bátrabb.
Milyen fekete a hajad,
És milyen büszke hosszú hátad!