A mennyeket fekete felhők fedték be, nincs pihenés számomra, nincs levegő, se gondolat, se remény. Szerelmem, egyfajta félelem az, erős, ahogy vérzik a szívem, tönkreteszi húsomat. Élni, mit higgyek, szerelmem... Hogyan kell szembenézni egy új nappal. Megöltem, meggyilkoltam az elmém, a szívem megállt hinni benne többé, nem érzem testemen hosszan a kezeid, a fényességed. Én lemostam, letöröltem a világot, lelki bánatom érted van, szerelmem. Erő, nincs több erőm, hogy elárulja nekem, csak hit van, a hit a te érzelmeidben, nem a húsban, de az én szívemben, én sírok, sírok érted, szerelmem, nem óceán, több mint óceán az én könnyeim érted.

Feledj el és szeress akárkit;
Vádolni nem foglak soha.
Csak megsiratlak, eltemetlek,
De soha, soha sem feledlek!...
Neved lesz ajkam végső sóhaja.

Te és én, egy újabb csalódás, ezt az elején tudtam,
Mégis hozzád fűztem álmokat, sorokat neked írtam.
Belül sírtam, kívül nevettem, de mi mást tehettem?
Éreztem, hogy nem lehetsz már túl sokáig mellettem.
Még sem féltettem, hagytam, hogy szépen
Kimondjuk a búcsút, és az álom véget érjen.

Két testben egy lélek
voltunk... mindketten vétlen;
menjünk el inkább észrevétlen
egymás mellett, nem kellenek
szavak; láthassalak úgy, mint
mikor enyémnek tudtalak...

Nem gondolok ki semmi újat,
hagyom jövőm, s veled a múltat
idő kútjába elsüllyedni,
hozzád többé már nem köt semmi.

Elhanyagolt voltam, mint egy kísértethajó. Algás bordáimra csigák tapadtak, a vitorláim foszladoztak, és lepergett rólam a festék. De akkor is egy átkozottul jó hajó voltam, és neki szeretnie kellett volna annyira, hogy ezt lássa bennem. De a fájó igazság az, hogy nem volt erre tekintettel, és lehet, hogy soha nem is látott bennem semmi fantáziát.

Minden szakításomba belehaltam kicsit, és lelkemnek azt a részét, amelyikben az a szerelem élt, megöltem magamban, hogy újrakezdve az életemet, menjek tovább a sorsomon, végzetem felé.

A találkáinknak véget kell vetnünk, ez nem mehet így tovább. Életünk van, érzéseink vannak, saját gondolataink vannak, s ezeknek kell tovább élniük helyettünk, hiszen nem hazudhatunk tovább. De ezek az érzések túl mélyek ahhoz, hogy csak úgy magukra hagyhassuk őket. Reménykedjünk, hogy elég erősek ahhoz, beragyogják életünk hátralevő napjait akkor is, amikor már nem leszünk egymásnak.

- Ígérem neked, hogy harag és háború nélkül elengedlek, ha eljön az ideje. Ha eljön.
- Ígérem, én se bántalak, ha nem úgy sikerül, ahogy kívánjuk. Ha mennem kell, szépen búcsúzom. Ha te távoznál, nem terhellek fájdalmammal. Ámen.

Sok pár végül azért válik el, mert mindkét fél azt hiszi, másvalakivel majd jobb lesz, később mégis hasonló helyzetben találja magát, és rá kell jönnie, hogy egyedül a narrátor változott meg.

Az egypuszi az sietős
mert nincsen idő többre
vagy mondjuk szakítófélbenlevős
és lehet hogy örökre
ott marad az arcodon
mint egy utolsó emlék.

Az uccsó puszi fáj az arcon
sírsz tőle és heget hagy
mert akarod őt örökre.

Én jöttödre vártam, s te megérkeztél. Jöttödre vártam, s tudtam, aki érkezik, tovább is áll. S hogy a kettő között a szívemen áthaladtál? Részemről a szerencse.

S tudom, bár elváltunk örökre,
És hozzád többé nincs jogom:
Ki nem szakítalak szívemből,
S emléked` áldom és nem átkozom.

Hazajöttem azzal az eltökéltséggel, hogy kiirtalak magamból. Nem sikerült.