Van. Aztán egyszer csak nincs.
Például van, aki állandóan az előszoba szőnyegén felejti a latyakos cipőjét. Te egyfolytában kárálsz miatta, aztán egy szép napon ott állsz az előszobában, és a csupasz szőnyeget bámulod.
Van, aki állandóan hamisan fütyül, még az újságot se tudod átfutni tőle. De egy szép napon túl nagy lesz a csönd.
Van, aztán egyszer csak nincs.
Akkor tátong űr az oldaladon, amikor mégy az utcán vagy a bevásárlóközpontban, és csak a te kezed nyugszik a bevásárlókocsi fogantyúján.
Csak úgy tudtad volna megóvni magad az elvesztésétől, ha soha nem is lett volna a tiéd. A kérdés csupán az: jó lett volna-e nélküle?
Én maradok az állandó jelennél
Ez nem vers, hogy csak úgy véget érjen.
Látod ott azt a kínai kajáldát?
Ott volt egyszer mindennek vége.
A csomagolást általában megtartom.
Így vagyok veled is.
Visszaadok én mindent,
Ha visszaadni lehet,
De nem adom vissza
A szemed.
Elmegy. Kinyitja az ajtót, elmegy anélkül, hogy visszanézne. Becsukja az ajtót maga mögött. Állok az ablaknál, és nézek utána. Gyors léptekkel távolodik, alakja eltűnik az egyik épület árnyékában. Még akkor is sokáig nézem azt a helyet, amikor már régen nem látom. Talán valamit elfelejtett elmondani, és talán még visszatérhet - reménykedem. De nem jön vissza. Csak a hiánya marad utána, mint valami horpadás a térben.
Életem legnehezebb dolga volt faképnél hagyni. Még rosszabbá tette, hogy meg sem próbált megállítani; az nem vallott volna rá. A lelkem mélyén, ott, ahol csak az igazságnak maradt hely, nem is vártam. De mégis szerettem volna. Szükségem lett volna rá.
És mégis... kerülöm a nevedet.
Mert fáj az a szó, fáj minden ékezet
és magánhangzó,
fáj, ahogy a számhoz ér, égeti
és dörzsöli, de én mégis...
még mindig, mohón fújom ki
minden tagjait.
Hogy válás történt-e, vagy szakítás, azt úgy lehet megérezni, ahogy egy zeneműnél is pontosan érzed, hogy befejeződött-e, vagy egyszerűen csak félbehagyták.
Ha valamit nem zárunk le megfelelően, ott mindig nyitva marad egy ajtó, egy megbúvó lehetőség, egy esély arra, hogy minden ugyanott folytatódjon, ahol abbamaradt.
Hogy szeretlek, csak nyers nyelvtan,
s ki üres, részed nem lehet,
semmim sincs, hát velem van
az, hogy elengedtelek.
Ha elmész,
az a te dolgod.