Nem bírtam, nem mertem és nem akartam
A két karomba zárni.
Féltettem összhangját a szíveinknek,
Féltettem őt az élet vad kezétől,
S féltettem kényes, önző magamat.
Elengedtem hát, hogy megőrizhessem,
Mint pók a fonalat -:
Helyette - róla szőtt álmaimat!

A sajnálom szó
lesújt és gyorsan elillan;
váza marad csak.

Bocsáss meg, kedves, túl jó sztori vagy,
tartok tőle, hogy túl mesélhető és
túl kevéssé lakható. Mindhiába:
a te történeted nem én vagyok.

Hallom ezt a csontig rágott "jobb az elvesztett szerelem, mint az el nem nyert" szöveget. Ez sem igaz: nem jobb. Nekem ne mutassák meg a Paradicsomot csak azért, hogy aztán a szemem láttára fölperzseljék.

Most mondd: ha már csak egymást öli két
ember, nem jobb, ha válik,
mint valami vétlen bűn örökét
hurcolni mindhalálig,
mikor a végső perc mécseseként
egy gyűlölt arc világlik?

Gyökerestül, véresen, mint egy bokorgyomot, úgy tépte ki ezt az asszonyt a szívéből. Elfelejtette.

Áldva, csöndben, békén,
Emlékkel és csókkal
Akarlak elhagyni,
Meleg után fagyni,
Egyedül maradni,
Egyedül érezni,
Egyedül meghalni,
Áldjon meg az Isten.

Milyen fájdalmas
külön menni az úton,
amelyen jöttünk.

A nők ugyanúgy megérzik a szakítást, mint a kutyák a közelgő földrengést. Amikor még semmi jele nincs.

Nem akarom többé várni, hogy felhívj, nem akarok folyton vigyázni arra, nehogy beleszeressek valaki másba, azzal fekszem le, akivel csak akarok és amikor akarok, nincs szükségem lelkifurdalásra. Tulajdonképpen neked van igazad, könnyebb az életet lelkifurdalás nélkül élni...

Nem tudom, hogyan kell viselkednie egy elbocsátott szeretőnek. Ezt nem tanították nekünk a Radcliff-en. Lehet, hogy rossz kurzusokra jártam. Biztos vagyok benne, legközelebb már jobban fog menni.

Úgy engedj el, hogy nem sebzel mélyen.
Úgy engedj el, ne fájjon visszanéznem.
Úgy váljunk el, hogy más válasz nincsen.
Úgy engedj el, hited ne lássam térden,
s mindig a hősöm leszel.

Mint autótetőn felejtett noteszt:
elveszítettél
engem.

Aki igazán szeret valakit, szenvedésében nem hagyhatja el, s csak akkor érezzük vonzódásunkat egész nagyságában kedvesünk iránt, midőn annak elvesztésével fenyeget a veszély.

Nyáréji hold, szivek zűrzavara,
óh égő avar esti illata,
s ti, sorsok, álmok: csak sírnunk lehet?
Kérdezzek? Vége?! Hát kérdezhetek?!