Azt igenis állítom, hogy a paraszti társadalom jellege nem a törvényeken múlik. A paraszti társadalom jellege a parasztokon múlik. Az emberek évszázadokon át fenntartották egymás mellett különálló és nagyjából egyenlő birtokaikat anélkül, hogy sokuk elveszítette, és bármelyikük tömegesen felvásárolta volna őket. Holott igen gyakran nem volt törvény a felvásárlásra. A parasztok nem tudtak venni, mert nem adtak el. Az emberek ilyen helyzetbe kerülve úgy viselkednek, mint amikor hazaérkeznek.

Nincs igazság. Az igazság emberek által gyártott fogalom, egy idegen test az univerzumban. Nem létezik elvont igazság. De törvény létezik. A különbségnek nyilvánvalónak kéne lennie.

Hogy biztosítsák vagyonukat, a gazdagok kitalálták a törvényeket, a bírákat, a guillotine-t, mindmegannyi gyertya, amelyek lángjánál a tudatlanok megégetik az ujjukat.

A Gonosz megtestesülésének megsemmisítéséhez nem szükséges bírói ítélet.

Manapság már minden szar jogdíjas! Aforizmagyűjtemények, ismeretterjesztő könyvek, minden, minden! Halálra szánták a szállóigét! A régi szép idők verselői még halhatatlanná váltak azáltal, hogy soraik átmentek a köznyelvbe (lásd: "Országomat egy lóért!"), mára ennek vége! A szerző és a kiadó hozzájárulása nélkül tilos dúdolni, idézni, használni ama dalokat, gondolatokat, igéket, amelyeket szerzőjük felnyalt, begyűjtött, összeszedett innen-onnan. Ó, igen, a régi méreg! Ha valaki saját kútfőből teremt elő gondolatokat, nem védeti le még a rágondolás jogát is, hiszen - van miből! - bőven buzognak ötletei, és mert ilyeténképpen gazdag, hát adni s nem eladni akar.

Az államot visszavezethetjük egy, a bűnnel számoló, a jogtalanság ellen védelmül kötött társadalmi szerződésre, s ebben látjuk az uralkodói hatalom eredetét.

Ha minden törvényt betartasz, elveszted az élvezetet.

Politikai jogok nélkül soha nem lehetünk szabadok és egyenlők.

Minden kissé erélyes cselekedet után a lelkiismeret ment fel bennünket, mivel ezer kitűnő mentséget kínál fel nekünk, amelyeket egyedül saját magunk bírálunk el. És ezek a mentségek, bármilyen kitűnőek is arra, hogy nyugodt álmunkat biztosítsák, a törvényszék előtt talán még arra sem volnának elegendőek, hogy mentsék az életünket.

Nincs szabály kivétel nélkül.

Senkinek sincs joga ahhoz, hogy bármilyen élménytől megfosszon valakit.

A törvény legyőzi a forradalmat. De a törvénytelenségből forradalom lesz.

Legalább ahhoz a jogunkhoz ragaszkodjunk, hogy egymás közt elpanaszoljuk a bajainkat.

Ki tehet róla, hogy porszemként kaptuk az életünket is, az egyetlent? Ki rendelte vajon, hogy a porszem igazsága nélkül értelmetlenné válik az egyetemes jog és igazság is, amelyet nem keresnünk kellene, hajszolni, mint gyermek a szivárványt, hanem ott kellene lennie mindenütt, ahol meghirdették?

A törvény nem egyéb kikristályosodott társadalmi előítéleteknél.