Én még mindig én magam vagyok. De ez a test haldoklik. Érzem, hogy romlik körülöttem. Hogyan lehet bármi valóság, ami meghal? Hogyan lehet igazán szép?

Én úgy hiszem, a szerelem erősebb, mint a szokások vagy a körülmények. Hiszem azt, hogy lehetséges sokáig őrizni magunkat valaki számára, és még mindig emlékezni, ki az, akit várunk, ha aztán végül megérkezik.

Számotokra egy a fontos: meg kell értenetek, nem az számít, hogy az óra éppen a tízet ütötte el, vagy a hetet, vagy a tizenötöt. Meghatározhatjátok a saját időtöket, és elkezdhetitek a számítást egészen máshonnan. Ha ezt megértitek, akkor minden idő az igazi idő lesz számotokra.

Neked és nekem a sok út közül egy utat kell választanunk. A végén mind ugyanoda vezet.

A hősnek joga van ahhoz, hogy a története boldog véget érjen, ha egyszer eljön az ideje.

Én hős vagyok. Ez mesterség, nem kevésbé, mint a szövés vagy a sörfőzés, és akárcsak azoknak, ennek is megvannak a maga szabályai, trükkjei, apró műfogásai. Megvan a módja, miként lehet meglátni a boszorkányokat, felismerni a mérgezett folyókat; vannak gyenge pontjai a sárkányoknak, és vannak válaszok a csuklyás idegenek találós kérdéseire. De a titok, ami egy hőst hőssé tesz, a dolgok rendjének ismerete. A disznópásztor nem veheti feleségül a királylányt, mielőtt útra nem kel kalandjaira, a kisgyermek sem kopogtathat a boszorkány ajtaján, mikor az éppen szabadságon van. A gonosz nagybácsit nem lehet leleplezni és ártalmatlanná tenni, mielőtt nem tesz valami gonoszat. Mindennek akkor kell megtörténnie, amikor eljött az ideje. Küldetéseket nem lehet csak olyan egyszerűen feladni, jóslatokat nem lehet hagyni megrothadni, mint a leszedetlen gyümölcsöt. Egyszarvúak maradhatnak egy ideig megmentő nélkül, de örökké nem. A boldog vég nem jöhet el a történet közepén.

Bárcsak beléphetnék az álmodba, ott őrizhetnélek, és elpusztíthatnám azt a valakit, aki üldöz téged, aminthogy napvilágnál is volna bátorságom megküzdeni vele. De nem juthatok oda másképp, csak ha álmodsz rólam.

Amit én elfelejtek, nem csupán megszűnik létezni, de nem is létezett soha a valóságban.

Csak járd a világot, körbe-körbe, örökké hiába, míg végül el nem jutsz saját magadhoz, és meg nem tudod, ki vagy.

A hősnek kell beteljesítenie a jóslatot, a gonosznak pedig gáncsolnia kell őt; bár más történetekben a dolgok gyakrabban esnek fordítva. Egy hősnek pedig születése pillanatától fogva bajban kell lennie, vagy nem is igazi hős.

Nem kell választanod, ha tudnál,
Ha nem tudsz, kell - dúdold.
Szeretjük, ami messze fut már -
Hisz ami volt, az volt.

Mikor még éltem, azt hittem, ahogyan ti is, hogy az idő legalább annyira valóságos és kézzel fogható, mint én magam, vagy valószínűleg még inkább. Azt mondtam, "egy óra", mintha csak látnám, és "hétfő", mintha ott lenne valahol a térképen. Siettem percről percre, napról napra, évről évre, mintha valóban egyik helyről a másikra haladnék. Mint mindenki más, én is egy házban éltem, amely a másodpercek és a percek, a hétvégék és az újesztendők tégláiból állt, és sohasem hagytam el, míg meg nem haltam, mert nem volt más kijárat. Most már tudom, hogy nyugodtan ki-be sétálhattam volna a falakon.

Sietség, kapkodás, kétségbeesés, valamit elmulasztasz, más dolgok elmúltak, megint mások nagyobbak, semhogy beleférjenek a röpke időbe... Így telik el az élet. Elkerülhetetlen, hogy erről-arról lekéssen az ember. Ne fájjon a fejed emiatt.

Nem hiszem, hogy valaha is közelről láthatom őt... Jöjjön bármilyen közel.

Mindig bántott, hogy nem felelek meg neked, de most... sajnálom, hogy soha nem feleltem meg magamnak.