Az életben csak az marad meg nekünk, amit átéltünk, amire visszaemlékezünk azért, hogy újraélve ismét érezzük az érzéseket, és mit sem számít, ha valamely pillanatban eltorzult. Minden emberi lénynek a boldogság a célja, ahhoz pedig az érzéseink vezethetnek el minket, az apró örömök, a nagy győzelmek, az erős érzelmek, a szerelmek. Nem számít, hogy a testünk vagy a képzeletünk éli át, vagy éppen az emlékezet formálja újra őket.

Mesélhetsz történeteket, leírhatod, mit láttál, hogy az emberek is láthassák. Készíthetsz az embereknek fényképeket. Elmondhatod, hogyan énekelnek a madarak, és hogyan ringatózik a hó a fák lombjain. Leírhatod, sőt akár éreztetheted is másokkal, hogy milyen, amikor fújja a szél az arcodat, vagy amikor érzed az ázott föld illatát. De sohasem érheted el, hogy ugyanúgy érezzenek, ahogy te éreztél, ugyanúgy sírjanak, ahogy te sírtál, és olyan hevesen verjen a szívük, ahogy a tiéd vert ott, abban a pillanatban.

Egy embert, vagy azt, ami történt vele, vagy azt, ami elromlott benne, vagy azt, ami gonosszá tette, le lehet írni szavakkal, de vannak dolgok, amiknek a leírására a szavak már nem alkalmasak.

Azok vesztik el a legkönnyebben a fejüket, akiknek az hiányzik a legkevésbé.

Nem olyanok az érzéseim, mint másoknak. Szinte egyáltalán nem befolyásolnak a döntéseimben, sokkal többre tartom a gondolkodást, hogy mi a logikus, és nagyon érdekelnek az összefüggések.

Rájöttem, hogy az érzelmek nem többek egy-egy inger válaszreakciójánál. Számomra hiányzott a kettőt összekötő csatorna, viszont egyre világosabb lett, hogy meg lehet tanulni, mire hogyan válaszoljak a beszédemmel vagy a gesztusaimmal.

Az ember arra vágyik, hogy szeressék, annak hiányában arra, hogy csodálják, annak hiányában arra, hogy féljék, annak hiányában arra, hogy gyűlöljék és megvessék. Mindannyian valamilyen érzést akarunk kiváltani másokban. Az ürességtől a lélek megborzong, bármi áron kapcsolatot kíván teremteni.

Az öröm további örömöket vonz. A boldogság több boldogságot. A békesség több békét. A hála több hálát. A jóság több jóságot. A szeretet több szeretetet. Ez belső munka. Nem kell mást tenned világod megváltoztatásához, mint hogy megváltoztatod, amit odabent érzel.

Miért van az, hogy a gondtalan vidámság perceiben is egyszerre csak valami különös hangulatváltozás következik: a nevetés még jóformán el sem hagyta az arcot, s az arc - ugyanazok között az emberek között - máris egészen más kifejezésű, vonásait egészen más fény világítja meg?

A saját szívünknek parancsolni szinte lehetetlen.

A szerelemnek és a gyűlöletnek egyaránt megvan a maga titkos nyelve.

Fölületesség e kor jelleme. Fölületes a munka, amit végezünk, fölületes a szerelem, a barátság, csak a gyűlölet nem az.

Ahol elnémul a szó, ott a hang beszél. Az akarat aktusának átadásában erőtlen zene képes mélyen és intenzíven feltárni az ember belső állapotát, átadni a tiszta emóciót.

Képzeld el, hogy a világegyetem egy hatalmas forgó kerék. Jobban teszed, ha a dolgok közepén maradsz - a kerékagynál - , nem pedig a szélén, ahol felőrölne és megőrjítene a szédületes forgás. A nyugalom centruma pedig nem más, mint a szíved.

Ahol a sírás nem segít, ott másik végletbe csap át a lélek, a kacagásba.