Az emberi szív nagyon különös, nemcsak egész számok vannak benne, hanem törtek is. Egyenletek, amelyekben annyi az "ismeretlen", hogy meg sem lehet oldani őket.

Az érzelmeknek is megvan a maguk szintje, ahol különbséget tehetünk erőt adó és mérgező érzések, vagy szeretetteljes és kártékony kapcsolatok között.

A gyülöletnek csak gyülölet a testvérje, szeretetnek a szeretet.

Nem foglalkozom azzal, hogy ki kit és hogyan szeret, legfeljebb irigylem az összetartozást, a szenvedélyt, a két ember között létrejövő összhangot, a messziről sugárzó erőt és a szeretetet.

Létezik egy érzés, amit valamennyien ismerünk, de még sincs neve: a boldog várakozás, hogy lenézhessünk valakit.

Mosolyod ha rám ragyog,
Szívemet kitárhatom,
Hisz minden szó elér.
És a bánat messze száll,
Ha ölelésed rám talál
És megcsillan a remény.

Így akarsz szeretni - íly óvatosan?
hisz megfagysz saját jegedtől, te gyermek!
Mit ér százszor mondanod: "szeretlek",
ha minden szavad lángtalan?

A minket rossz irányba vivő dolgok - vágy, félelem, hiúság, mohóság - kérészéletűek. Azok azonban, melyeket jellemépítőnek tartunk - bátorság, őszinteség, alázat -, hosszú távra rendezkednek be. A jellemes emberek képesek ugyanazon irányba hosszú távon elköteleződni, kitartani más emberek, ügyek és hivatások mellett, jóban-rosszban.

Csak azért, mert te egy teáskanál érzelmi színvonalán állsz, nem kell másokról is ezt feltételezned.

Érzékeny szívnek több fájdalom jut, mintsem általános boldogságra számot tarthasson: érzéketlen sem jót, sem rosszat nem érezhet.

- Hogy lehet megküzdeni ezzel a sok ellentmondó érzéssel?
- Úgy, hogy kimondod az igazat.

Az alacsony érzelmi intelligenciával bíró ember nem hallgat a megérzéseire, pontosabban csak a kiszámítható dolgokban érzi magát biztonságban. Ha valami váratlanul és nagy erővel tör rá az érzelmek szintjén, azt általában kiírja az agyából. Ezt hívják racionalizálásnak vagy okoskodásnak.

Ugyanazzal a tulajdonsággal okozhatsz magadnak jót is, rosszat is.

Az emberi tulajdonság az emberi tulajdonság, és nem önmagában okozunk vele önmagunknak és másoknak kudarcokat meg fájdalmat, hanem azzal, ahogyan használjuk.

Az irigység, csakúgy mint a harag vagy a gyűlölet, önmagába visszaforduló, negatív érzelem. Azaz arra nézve fájó és káros, aki érzi.