A szív és az ész keresik egymást, az értelem és indulat harcolnak egymással.
Eltitkoljuk az érzéseinket azok elől, akiknek a leginkább meg kellene mutatnunk. Úgy rejtegetjük őket, mintha bármi szégyellni való lenne a természetes reakciókban.
Ha bármit is megtanultam az életről és a szerelemről, az az, hogy ezek törékeny dolgok, és bármelyik pillanatban véget érhetnek.
Nehéz harcolni a körülményekkel ott, ahol nincs esély a győzelemre. De még sokkal nehezebb élni utána, a vereséget beismerve... ha feladtuk... néha ez olyan kibírhatatlan, hogy az élet nyűggé válik, értelmét veszti. Ezért veszélyes elkeseredni, sokszor egyszerűen értelmetlen. Ugyanúgy, mint anélkül élni, hogy megtapasztalnánk ezt az érzést. Egyszer legalább.
Vigyázz, ha szívemhez érsz, csak egy mozdulat elég, hogy megpattanjon rajta a védővé dermedt zúzmara!
Az anyag szakadatlanul áramló folyó; a természet tevékenysége folytonos változásban nyilvánul meg, a végső ok ezer meg ezer fordulat szövevényében bujkál. Szinte semmi állandó nincs, s lábunknál tátong a múlt és jövő feneketlen, mindent fölfaló mélysége. Hogyne volna hát esztelen, aki ilyen körülmények között felfuvalkodik vagy szorong vagy jajgat, mintha valami akár egy ideig, akár tartósabban kellemetlenséget okozhatna.
Az érzelmek, úgy tűnik, lelkünk vízszerű jelenségei. Csodás tud lenni, amikor egy-egy szép, egyszerű emberi érzés áthullámzik rajtunk, és életre kelti belső tájainkat. Szükségünk van rá, hogy - akár kellemesek, akár kellemetlenek ezek az élmények - szabadon áramolhassanak bennünk, átöblítve, megtisztítva, felüdítve lelkivilágunkat.
Ami egyszer hevesen fellángolt, tökéletesen el tud halni.
Az emberek nem tudnak könnyen átnyergelni egyik hangulatból a másikba.
A fájdalom és a bánat egy bizonyos mértéken felül édeskés és giccses.
Sírni a természet tanította az embert. Az első lélegzetvételét is ösztönös sírásának köszönheti. De nevetni már önmaga tanul meg!
Az érzelmek, még a legnemesebbek is, idővel erejüket vesztik.
Ha nincs fájdalom, az az érzékelés vége; minden örömünk alkudozás az ördöggel.
Sosem tudhatod, mi emészti belülről az embert. Egészen jelentéktelen dolgok is iszonyatosakká válhatnak, ha bizonyos lelkiállapotba kerülsz. A legnagyobb gond/félelem/gyötrelem és kimerültség, amit nem tudsz megmagyarázni vagy megérteni, netalán átgondolni. Egyszerűen nyom, mint egy vaslemez, s nem bírod leszedni.
A szenvedély az a híd, amely eljuttat a fájdalomtól a változásig.