Már a fénykép is magában hordozza a feledést.

A múlt soha nem hal meg igazán és temetődik el.

Vannak sóhajok, amelyek gyémánttá válnak az emlékeinkben.

Szinte mindenki panaszkodik az emlékezetére, még a fiatalok is, akiknél még fel sem merülhet az agyfunkció zavara. Ilyenkor egyszerűen csak arról van szó, hogy többet akarunk az agyunktól, mint amire az adott pillanatban képes. Ebben nincs semmi különös. Így vagyunk más képességeinket, illetve tevékenységeinket, a munkát, a főzést, vagy éppen a futást illetően is. Mindig jobb teljesítményre vágyunk.

Ha túl mélyen beleássuk magunkat a múltba, elvétjük azt, ami előttünk történik.

Talán az a szép hosszú élet titka, ha az ember nem néz hátra annyit.

Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként.

Elképesztő, hogy az ember csupa olyasmit jegyez meg örök életre, amit a legszívesebben elfelejtene, viszont mindaz, amit kétségbeesetten meg akar őrizni, elillan, akár homokszemcse a szélben.

Az emlék titokzatos vándor. Egyik, másik olykor évekre, sőt évtizedekre is eltűnik előlünk, barangol a feledés kusza őserdejében, majd valaminő képzettársítás rejtélyes ösvényén visszatér, s bekopogtat tudatunk ajtaján.

A múltját nem felejti el az ember. Még akkor sem, ha tökéletesen boldog.

A távoli múlt eseményei elhomályosulnak és eltűnnek. A múltban átélt öröm az marad, ami: múltbéli öröm, amelyet elnyel a feledés sötétje, s ezáltal örökre elvész. Ám minél élénkebben él bennünk az emlék, annál több élvezetet nyújt a jelenben is.

Mint ahogy az élvezetes élményeket a jelenben életre kelti az emlékezet, a fájdalmakat is újra átéljük, amikor emlékezünk rájuk.

Megvan az ideje az emlékezésnek, és azután - ha az emlékezés már elvégezte a feladatát - elengedhetjük ezeket az emlékeket.

Bánkódva alkonyárnyas órán,
Míg száz vád bánt, száz gyötrelem,
S baljós, bajos bánat hajol rám
Alkonyórán, aggón borongván
Emlékezem, emlékezem.

Oda, ahová vágynak, nem tudod elvezetni őket. Nem visszatérni akarnak oda, hanem emlékezni rá.