Az ember uralkodik a vágyai fölött. Más vágyakat kovácsol magának belőlük. Olykor engednünk kell, ha azt akarjuk, hogy az élvezetünk valódi legyen, és csak az igazi élvezet kísért minket azután is, hogy már letűnt.
A boldogság nem is lehet más, mint ragyogó pont a határtalan, mérhetetlen éjszakában, és csak úgy tudjuk kiélvezni a ragyogását, ha legyűrjük a bánatot.
Amikor szeretünk valakit, milyen sok mindent megtanulunk saját magunkról is! Hogy egy másik ember mozdulatai és félelmei eloszlatják a mi félelmeinket.
Könyvek, mondjátok el nekem, hogyan kíséreljek meg élni! Adjátok vissza a lelkemet, amit megfojt a világ, tanítsatok meg a dolgok tiszteletére és szépségére!
A könyvek oltalmat nyújtanak a világ ellen; megszabadítanak a gondoktól; magukba gyűjtik a szépség töredékeit. És olykor egészen megzavarnak, annyira lenyűgöznek.
Az olvasók és az álmodozók nem különböznek. Nem a világhoz ragaszkodnak, belső képeiket hajszolják csupán, és a többi olvasót és álmodozót hívják hozzájuk tanúul.
