A múlt csak annyiban érdekes, amennyiben sikerül megoldani a jövőbeli problémámat.

Számtalan izgalmas forrás súg nekünk a múltból, csak meg kell találni, és megszólaltatni őket.

Mint egy festményen, az egyes ecsetvonások sokszor fontosabbak a történetben, mint a nagy egész. Egyik a másikból következik, egymást színezik, takarják, változtatják, tökéletesítik, de sokszor csak rontják - általában egészen addig, amíg ez az "alkotás" már csak valami firkálmány lesz, amit még leköpni sem érdemes, nemhogy kiakasztani a falra, valahová az ágy fölé.

Soha nem lehetünk biztosak abban, hogy hol a határa emlékezetnek és képzeletnek. A múltat felidézve akarva-akaratlanul működésbe hozzuk mindkettőt.

A múlt nem merül feledésbe, épp ezért nem is múlt.

Nem lehet a múltat eltüntetni, csak azért, hogy elmondhassuk, mennyire élvezzük a jelent. Ez olyan lenne, mint egy fa gyökerek nélkül.

Az emlékeket és a haragot nem lehet rendeleti úton betiltani.

Az élet még azoknak is nyújt feledhetetlen pillanatokat, akiknek folyton kihullik az emlékezetükből, hová tették a kulcsaikat.

Semmi sem tűnik el az agyunkból igazán.

Az embereket és a népeket is az emlékek vénítik meg.

Amikor fölbukkan valami a múltamból, valójában sohasem tudom, vajon igazában úgy történt-e, vagy csak most úgy képzelem, esetleg csupán kitalálom.

"Mutatókat" és "indexeket" tartunk az agyunkban, és annyi tényleges adatot hagyunk a külvilágban, amennyit csak lehet, címjegyzékeinkben, a könyvtárakban, jegyzetfüzetekben, számítógépekben - és persze baráti és társasági körünkben. Az emberi elme nemcsak hogy nem korlátozódik az agyra, de komoly csonkítását jelentené, ha megfosztanák ezektől a külső eszközöktől - legalább annyira fogyatékossá válna, mint a rövidlátók, amikor elveszítik szemüvegüket.

Építhetünk hatalmas emlékműveket, reménykedhetünk vakon az örök életben, az idővel szemben éppúgy nincs esélye a piramisba zárt fáraónak, mint a szörnyű ingoványba süllyedt katonának.

A szív a legjobb emlékkönyv, megőriz mindent, a mi emlékezetreméltó, s a hasztalan tartalmat nem hordozza szolgailag, mint a papir.

Felrémlik előtte sodra a sebes zuhogású, hajdani időknek, melyekben a most állóvízzé terebélyesedett élet még frissen, harsogva törtetett előre.