Mendel és Darwin tökéletes párost alkottak. Csak az a gond, hogy miként a tökéletes párok általában, ők sem találkoztak egymással az életük során.
Az evolúció nem más, mint a hiba örökkévalósága. Azt jelenti, hogy a pusztulás fejlődést hozhat. A mutáció az emberi tapasztalat szíve, az öregedésé és a halálé csakúgy, mint a nemiségé és az újjászületésé.
Az emberek nemcsak abban különböznek egymástól, hogyan látja őket a világ, hanem abban is, ahogyan ők látják a világot.
Az öröklődés időben zajló párbeszéd, egy sor utasítás átadása generációról generációra. Saját szókincse van, amelyet maguk a gének alkotnak. Saját nyelvtana: az a mód, ahogyan az információ elrendeződik. Saját irodalma, amely az emberi lény létrehozásához szükséges többezernyi utasítást jelenti.
Az evolúció olyasmi a társadalomtudományok számára, mint a szobrok a madaraknak: alkalmas felületet adnak a rosszul megemésztett eszmék kiürítésére.
A világtörténelem geológiai adatai hiányosak és változó dialektusban íródtak; csak a történelemkönyv utolsó kötetét ismerjük. És még ebből a kötetből is csupán egy-egy rövid fejezet maradt meg számunkra; az oldalakon csak egy-egy mondat ismerős.
Minden mai élőlény élő kövület, aki magában hordozza az emberiség születésének és fejlődésének jegyzőkönyvét.
A hibásak sorsa éppúgy a természetes kiválasztás erejéről tanúskodik, mint a túlélők diadala. A biológusok gyakran úgy siránkoznak az ökológiai válságon - a tőkehal, a bálna vagy a dodó elvesztésén -, mint ami kívül esik az evolúció normális menetén. Pedig nem ez a helyzet: már eddig is több millió alkalommal előfordult egy növény- vagy állatfaj teljes kipusztulása, és ez izgalmas lehetőséget nyit a tudomány számára.
A valóságot nehezebb eladni, mint a reményt és a félelmet.
Mint minden vállalkozásnak, az életnek is bővítenie kell termékskáláját, különben csődbe megy.
A körülmények gyorsabban változnak, mint a bennük élők. Az élet mindig kényelmesebb helyszínt keres. Egyszerűbb vándorolni, mint fejlődni.
Az ember, a legmagasabb rendű állat, az elképzelhető legszertelenebb tárgy, éppúgy a természet háborújának, az éhínségnek és a halálnak a terméke, mint minden más.
Ha az ember cinkelt lapokkal játszik, megnyerhet minden partit, de így nincs értelme játszani.
A politika megosztja ugyan a világot, de a gének egyesítik.
Építhetünk hatalmas emlékműveket, reménykedhetünk vakon az örök életben, az idővel szemben éppúgy nincs esélye a piramisba zárt fáraónak, mint a szörnyű ingoványba süllyedt katonának.