Az emlék titokzatos vándor. Egyik, másik olykor évekre, sőt évtizedekre is eltűnik előlünk, barangol a feledés kusza őserdejében, majd valaminő képzettársítás rejtélyes ösvényén visszatér, s bekopogtat tudatunk ajtaján.

Ami kedves, el kell veszítened,
hogy végképp megtaláld.

Ketten vagyunk a születéskor.
Ketten vagyunk a szerelemben.
Csak a halálban egyedül.

Hagyjatok magamra, hogy együtt legyek az egész világgal.

Néha akkor érintjük homlokunkkal a csillagot,
amikor lehajtjuk fejünk.