Az élet színpadán az a legnagyobb baj, ha belezavarodunk a szerepjátékokba.

A szeretetben megvalósul az a paradoxon, hogy két élőlény eggyé válik, és mégis megmarad kettőnek.

A legmélyebb az erősek szenvedése.

Olyan ember vagyok, aki végigcsinálja, amit egyszer elkezdett.

Talán sohasem vagyunk annyira természetesek, mint mikor szerepet játszunk.

Testvérem sincs. Magam vagyok csupán,
rokontalan, de szívós, furcsa lény:
mit bánom én, ha sivatagban állok,
csak fény legyen ott, áldott, drága fény!

Folyton azt érzem, mintha más szeretnék lenni. Mintha új helyet keresnék, új élettel és új személyiséggel. Ez együtt jár a felnőtté válással, meg azzal a törekvéssel is, hogy újra megtaláljam magam. Azzal, hogy mássá válok, felmentem magam minden alól. Komolyan azt hittem, hogy ahányszor próbálkozom, mindig felszabadulhatok. De mindig zsákutcába kerültem. Mindegy, hova megyek, eltévedek. Ami nincs, az nem változik. A forgatókönyv módosulhat, de én mindig ugyanaz a tökéletlen ember maradok. Mindig ugyanazok a hiányérzetek kínoznak, amelyeket sosem tudok kielégíteni. Azt hiszem, meg kell ismernem magam.

A körülírható külső szépség sosem vonzott, csak az, ami belülről fakad és tiszta. Ahogy vannak emberek, akik titokban imádják a felhőszakadást, a földrengést vagy a váratlan helyzeteket, én megőrültem azért a bizonyos meghatározhatatlan valamiért, amit a másik nem egyes tagjai gyakoroltak rám. Jobb kifejezéssel nevezzük ezt egyéni vonzerőnek. Akár tetszik, akár nem, ezzel a képességgel lehet behálózni és horogra akasztani a másikat.

Te nem azt becsülöd, aki vagy, hanem azt, akit mások szeretnének látni. De hosszú távon az ember nem tagadhatja meg és nem értéktelenítheti el önmagát.

A személyiséged az, aki a sötétben vagy.

A természetedet nem kell megváltoztatnod, csak a modorodat. Az jóval könnyebb.

Soha nem próbáltam meg kirekeszteni a múlt emlékeit, bár néhány egyenesen fájdalmas. Nem értem az olyan embereket, akik elbújnak a múltjuk elől. Minden, amit átélsz, segít azzá a személlyé válni, aki most vagy.

Nem lehet mindenki hős, mert valakinek a lelátókon kell ülnie és tapsolnia, miközben a hősök felvonulnak.

Úgy éld az életed, hogy soha ne veszítsd el önmagadat.

Csak a középszerűség biztos, kockáztass hát bátran, és tedd azt, amit akarsz. Keress olyan embereket, akik nem félnek, hogy hibáznak, így aztán persze hibáznak. Ezért nem is mindig ismerik el a munkájukat. De ez az embertípus alakítja a világot, és ők azok, akik sok hiba után egyszer csak olyat tesznek, ami gyökeresen megváltoztatja a közösségüket.