Épp azáltal tökéletesedik az ember, hogy fényt derít önnön tökéletlenségére.
Az ember értéke abban rejlik, amiben túlnő önmagán, amiben önmagán kívül létezik, abban, ami másokban megmarad belőle, és amit másoknak jelent.
Azt hiszem, hogy gondolkodásunk, kedélyünk, ízlésünk, szenvedélyeink és érzelmeink tekintetében attól a helytől függünk, ahol élünk.
Ha valaki nem szőke és karcsú, hamar fel kell mutatnia valamilyen egyéniséget.
Légy az, aki vagy, és ami a szíveden, legyen a szádon, mert azok, akik kifogásolják ezt, nem számítanak, akik pedig számítanak, azok nem fogják kifogásolni.
Amint az ember elkezd foglalkozni azzal, hogy mit gondolnak róla mások, azonnal elfelejt önmaga lenni.
Az is kezdete már a jófajta eredetiségnek, hogy az ember nem akar más lenni, mint aki.
Ha valaki azt mondja neked, hogy mennyire különleges vagy, pontosan csak ennyit mondhatsz: "Ez a személy, figyelembe véve sajátságos ízlését és szükségleteit, vágyait és kivetítéseit, különleges kívánsággal viseltetik irányomban, de ez semmit sem mond az én személyemről. Valaki más egészen közönségesnek fog tartani, de az sem mond rólam semmit sem." Tehát abban a pillanatban, amikor elfogadod a bókot, és átengeded magad az örömnek, akkor hatalmat adsz ennek az illetőnek önmagad felett. Azon fogsz fáradozni, hogy ő továbbra is különlegesnek tartson. Állandóan attól fogsz rettegni, hogy talál valaki mást, aki még különlegesebb lesz számára, s te kirepülsz a kegyeiből.
Aki mások nyomában jár, sohasem kerülhet elébük, aki maga nem tud jó dolgokat alkotni, a másét sem használhatja fel jól.
Ha valaki önként vagy észrevétlenül lemond egyéniségéről, hiába várja, hogy holnap csoda dolgok történjenek vele, mert ami megtörténik, már nem vele történik meg.
Akin egyénisége uralkodik: ha előrejut, pöffeszkedővé, ha lemarad, ronggyá válik. S aki egyéniségén uralkodik: valójában nem érinti a szerencse és a balsors.
Ha nincsenek ellenségeid és kritikusaid, akkor nem is vagy igazi egyéniség.
A büszkeség olyan kalauz az életben, mely az embert sokszor vízre viszi, sokszor jégre viszi, de sárba sohasem viszi.
Az "énnek" az egyedisége éppen abban rejlik, ami az emberről elképzelhetetlen. Elképzelni csak azt tudjuk, ami az emberekben egyforma, ami általános. Az egyéni "én" az, ami elüt az általánostól, ami tehát nem tételezhető fel, nem számítható ki előre, amit nekünk kell a másikban leleplezni, felfedni, meghódítani.