Testvérem sincs. Magam vagyok csupán,
rokontalan, de szívós, furcsa lény:
mit bánom én, ha sivatagban állok,
csak fény legyen ott, áldott, drága fény!

Csodát ugyan ki látna abban,
hogy vénülünk - itt ez a rendje -
csak a víz jár a végtelenbe
meg az Idő. Mert mind elmúlunk,
a gyökerünkből kifordulunk;
mi termő volt mibennünk itten,
magához hívja majd az Isten.