A döntések úgy tartoznak az életünkhöz, mint ki- és belégzés.

A sors néha olyan helyzetbe kényszerít bennünket, amelyben a rossznak tűnő lépés a helyes lépés.

Egy kevésbé jó döntésből is van kiút. Épülni lehet a saját kárunkon. Meg lehet a gödör alján is találni a kapaszkodót.

- És miért nem indulsz el?
- Csak. Mert az ember beszari. Könnyű elhatározni, de nehéz rászánni magad.

Tudni kell, mikor mondjon nemet az ember. Rövidtávon nem tűnik jónak az ilyen megoldás, hosszú távon viszont csak ez jön be.

Állj meg, és akkor befejeződik az utad. Mi sem egyszerűbb. De ez volna a kiút?

Mindig azt tedd, ami a szívedből fakad. Ha így élsz, nem leszel elégedetlen, nem fogsz irigykedni, nem áhítozol arra, ami a másé.

A tett után sokkal helyénvalóbb a megfontolás, mint előtte. Ha a tett előtt, vagy a döntés pillanatában lép működésbe: éppen a nagyszerű érzésből fakadó, a cselekvéshez szükséges erőt zavarja össze, gátolja meg és fojtja el; ezzel szemben, a cselekvés megtörténte után pontosan arra fordítható, amiért az embernek tulajdonképpen megadatott, vagyis ráébreszt arra, ami eljárásunkban hibás és gyarló, és szabályozza az érzést más jövőbeli esetekre. Maga az élet harc a sorssal; a cselekvés olyan, mint a birkózás. Az atléta abban a pillanatban, amikor ellenfelét átfonja karjával, semmilyen szempontot nem vehet figyelembe, hanem a pillanatnyi helyzet alapján kell cselekednie; és aki ki akarná számítani, melyik izmát feszítse, és melyik tagját lendítse meg, hogy felülkerekedjen, egészen biztos, hogy a rövidebbet húzza, és alulmarad. De ha már győzött, vagy a földön hever, célszerű és helyénvaló megfontolnia, milyen fogással vetette földre ellenfelét, vagy hogy melyik lábát kellett volna kitámasztania, hogy állva maradjon. Aki az életet, efféle birkózóhoz hasonlatosan, nem fonja át karjával, s mint ha ezer tagja volna, nem érzékeli a harc minden fordulatát, nem érez minden ellenállást, fogást, kitérőt és reakciót: az még egy beszélgetésben sem tud érvényesülni; nemhogy egy ütközetben.

Ha már eldöntöttem valamit, akkor sosem morfondírozok azon, hogy jó döntés volt-e, mert nem tudom visszacsinálni. Döntöttem, vannak következményei, és az új helyzetnek megfelelően kell válaszokat keresni.

Az érzéseinkkel nem kormányozhatjuk az életünk hajóját, mert abból csak gyakori hajótörés sülne ki, nem más. Egy biztos iránytűre hagyatkozhatunk csak: arra, hogy mi a helyes.

Még ha véletlenül a spontán döntés is a helyes, akkor is tudatosan kell meghoznunk és vállalnunk.

Amikor elérkezik a pillanat, hogy abbahagyd a menekülést a múltad elől, hogy megfordulj és szembenézz azzal, amivel, úgy gondoltad, képtelen vagy szembenézni, a pillanat, amikor eldől, hogy feladod-e, vagy mész tovább, ha eljön ez a pillanat - és mindig eljön -, és te nem tudsz továbbmenni, de nem tudod feladni sem, akkor mit kell tenned?

Mi határozzuk meg a sorsunkat, a döntéseinkkel és a cselekedeteinkkel.

Ha megrohannak a kételyek, egyszerűsítsd az életed!

Az a pillanat, amikor már eldöntötted, hogy kinyitod a szemed, de még épp nem tetted meg, az egyik legijesztőbb ezen az új világon.