Elméletben az embernek a tények elemzése alapján kellene döntést hoznia az életével kapcsolatban. A tények azonban bizonytalansággal vannak átlyuggatva.

Az élet döntések szakadatlan sorozata. Amint meghoztunk egy döntést, már előttünk is a következő.

Az inger és a válasz között van egy rés. Ez a rés foglalja magába a szabadságunkat és képességünket arra, hogy megválasszuk a reagálásunkat. Ezeken a választásokon múlik a növekedésünk és a boldogságunk.

Az emberek olykor azt gondolják, hogy a szerencséjüket a saját bölcs döntéseiknek köszönhetik. Ez néha így is van, de legtöbbször csak a véletlen tehet róla.

Amit úgy nevezünk, hogy sors, az bennem van, a génjeimben, a szocializációmban, de ettől még napról napra és óráról órára választás előtt állok. Tőlem függ, megélem-e a sorsomat, és ha igen, hogyan.

Alkotó emberként nehéz a választás. Ha már választottam, attól kezdve már egyszerű az élet.

Minden választás a szabadság pillanata, mert akkor az összes többi életemet megölöm, bezárom a kaput mögöttük.

A gondviselés az emberi sorsba nem avatkozik, mert ez a szabadság megsértése lenne, ilyesmit nem tesz. Amit tesz, hogy szüntelenül olyan helyzeteket kínál, amelyek, ha helyesen választunk, fölemelnek, ha ostobák vagyunk, persze maradunk ott, ahol voltunk, vagy még jobban elmerülünk.

Mindannyian döntéseket hozunk. Egyes választások nehezebbek másoknál.

Vagy ez, vagy az. Nincsenek köztes megoldások. A világ így működik.

Te nem érted, mit jelent akkor kiszállni, amikor nyerésre állsz! Az hálát jelent! Akkor hagyod abba, amikor látod, hogy az is elég, amid van!

Nem abbahagyni nehéz. Csak a döntést nehéz meghozni. Ha ezt a mentális lépést megtetted, a többi már gyerekjáték.

Hogy mit kell tenned, annak a kiderítésére néha az a legjobb módszer, ha azt teszed, amit nem kéne tenned.

A döntéseinket azoknak az érzéseknek kell vezérelniük, amelyek egyedüllétünk során formálódnak bennünk önmagunkkal kapcsolatban.

Olyan lapokra tettem fel az életem, amelyekről azt sem tudom, hogy egyáltalán benne vannak-e a pakliban.