Olyan életet éltünk le együtt, amiről a legtöbb ember nem is álmodhat, és mégis, most, hogy rád nézek, megijeszt a tudat, hogy hamarosan mindennek vége. Mindketten tudjuk, milyenek a kilátásaim, és hogy ez kettőnk szempontjából mit jelent. Látom a könnyeket a szemedben, és jobban féltelek, mint te engem, mégpedig attól a fájdalomtól, amin tudom, hogy keresztül kell menned.

Ez volt a legszebb temetés, melyet kis településünk valaha is látott, s még évtizedek múltán is nosztalgikus emlék lesz, emlegetik... Micsoda kár, hogy én ebből semmit se élhetek át, én járok a legrosszabbul, a fenébe is! Hiszen halott leszek. Ez az egy biztos! Mint a halál. Hogy a saját temetésemen halottnak kell lennem.

S halott-e már a perdülő szirom,
ha hullni kezd?
vagy akkor hal meg, hogyha földet ér?

Amikor az élet nem sóvárog már a lét után, egyenes úton halad a megsemmisülés felé.

Jobb volna élni. Ámde túl a fák már
aranykezükkel intenek nekem.

Ne haragudj, de meghalok,
mert élek - egyszerű dolog.
Ha jó, ha rossz: majd megszokod.

Ami engem illet, csak az örök enyészetben reménykedem, de abban teljes szívemből reménykedem.

Előre örülök, hogy humusszá
Válok magam is, eltemetnek
Meztelenül, koporsó nélkül
Egy fa alá, földemen.

Az ember mindig visszanéz, ha már nincs mit várnia.

Végül is hagytam némi nyomot
a világban, mondom
mint a nippek a kredencen,
ha felemelsz, alattam sincs por.

Ha nem leszek, nem fogja tudni senki,
sorsomnak mennyi furcsa titka volt.

Ha egyszer nem leszünk, nem szabad megőrizned se bútort, se semmit. Oszd szét, ajándékozd el a tárgyakat. Mindent... Nem akarom, hogy hátranézz. Nézz előre! Azt akarom, hogy nevess. Hogy szabad légy tőlünk, hogy ne fájjon.

Összecsomagolta minden holmiját, kijelentkezett az élet szállodájából, és most éppen lefelé tartott a lifttel a pokol előcsarnokába.

Kész vagyok a teremtővel való találkozásra. Hogy a Teremtő felkészült-e erre a megpróbáltatásra, az más kérdés.

És akármi is fog már jönni,
Mielőtt végleg elmegyek,
Meg fogom ezt szépen köszönni.