Az ember az összes nemes tulajdonságával együtt még mindig alacsony származásának letörölhetetlen bélyegét hordozza testének börtönében.

Milyen határt szabhatunk annak az erőnek, amely hosszú korszakokon keresztül működik és szigorúan megvizsgálja minden teremtmény alkatát, felépítését és szokásait, - a hasznosat pártfogásába veszi és a károsat elveti? Én nem látom, hogy korlátja lenne ennek az erőnek, mely minden formát lassan és tökéletesen idomít hozzá az élet legbonyolultabb viszonyaihoz.

Földünk a kozmosz azon ritka helyeinek egyike, ahol a gondolat virágozhat. Az ember személyében - aki az evolúció közel hárommilliárd éves folyamatának produktuma - az evolúciós folyamat végül saját tudatára és lehetőségeire ébredt. Akár tetszik neki, akár nem, felelős bolygónk evolúciójának egész további folyamatáért.

Az ember létrehozásával az evolúciós folyamat a Kozmosz történetében először, a maga tudatára ébredt.

Az agy mintegy háromfontnyi anyag; elférne az ember kezében, mégis képes átfogni a százmilliárd fényévnyi univerzumot.

A kóros szerkezet és működés kutatása az orvoslás sarokköve vagy alapzata, gyakorlatilag mindennek, amit eddig a testünkről tudunk, ez az alapja.

Létünket valaha minden rejtélyek legnagyobbikaként állították be, ám többé már nem rejtély, mert megoldódott. Darwin és Wallace megoldották, ámbár egy ideig még szolgálunk újabb lábjegyzetekkel megoldásukhoz.

Az igazi alkimista a gyomor, mely a gyógyszerből kiválasztja a testre hasznos anyagot. A laboratóriumi alkímia a tudomány gyomra, csináljunk a fémekből gyógyszert, arcanumot a betegségek ellen!

Minden csepp emberi vér a génjeink nyelvén íródott történelemkönyvet rejt.

Minden élőlény törekszik a mértani haladvány szerinti szaporodásra, és életének vagy az adott évnek egyik szakaszában, nemzedékenként vagy nagyobb időközönként, mindegyiküknek meg kell küzdenie a létéért, és nagy számban el kell pusztulnia. Ha belegondolunk ebbe a küzdelembe, azzal a hittel vigasztalhatjuk magunkat, hogy a természetben folyó háború nem folyamatos, nem kíséri félelem, a halál rendszerint azonnali, és hogy az életerősek, az egészségesek és az ügyesek maradnak életben és szaporodnak tovább.

Ha nehezünkre esik is, de csodálnunk kell a méhkirálynő kegyetlen, ösztönös gyűlöletét, amellyel születésükkor elpusztítja a kis méhkirálynőket, a tulajdon lányait, vagy pedig a küzdelemben ő maga pusztul el. Nem vitás, hogy ez előnyös a közösség számára. Anyai szeretet vagy anyai gyűlölet, noha szerencsére utóbbi a ritkább - a természetes kiválasztás kérlelhetetlen elve szempontjából egyre megy.

A természet nem értünk van. Fogalma sincs arról, hogy mi a világon vagyunk, és egy pillanatig sem törődik velünk.

Mi, emberek, mazsolák vagyunk még, újoncok a fajok között, még a százlábú is leelőz minket. De ha azt vesszük, milyen sebességgel irtjuk a többi fajt, jobban vigyázhattak volna. Ha van eszük, felfalnak minket, mihelyst lejöttünk a fáról.

Állatként tekinteni az emberekre szórakoztató és tanulságos hobbi, kicsit mind butábbnak, ugyanakkor esendőbbnek tűnnek tőle. És olcsó hobbi - nem kell hozzá sem drága klubtagság, sem különleges felszerelés.

Az állatok birodalmában az élet és a halál tökéletes egységet alkot, körforgásuk oly végtelen, mint maga az idő.