Az emberi természet lényege abban a sok ezernyi kis jótettben gyökerezik, amelyek meghatározzák mindennapjainkat.
Azokban a hasonlatokban tárjuk fel önmagunkat, amelyeket a Világmindenség miniatürizált ábrázolására választottunk.
A halál a végső ellenség - és semmi elítélendőt nem látok abban, hogy valaki tombol, dühöng, ha jő a fény halála.
Miért tételeznénk föl, hogy gazságunk a majomi múltból fakad, jóságunk pedig egyedülállóan emberi? Miért ne keresnénk a más állatokkal való folytonosság jeleit "nemes" tulajdonságainkban is?
A természet nem értünk van. Fogalma sincs arról, hogy mi a világon vagyunk, és egy pillanatig sem törődik velünk.
A világ, sajnálatos módon, csak ritkán van összhangban vágyainkkal, és következetesen vonakodik attól, hogy ésszerűen viselkedjék.
A siker óhatatlanul a pusztulás felé, gyakran a pusztulásba vezet.