Ha nem turbékol az ember egész nap, mint a moziban, a férfiak rögtön megsértődnek!

Az a rohadt meló, majd minden időt elvesz az ember felnőtt életéből.

Minél tovább élek, annál kevésbé értem az életet.

A gyerekekkel töltött idő nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés.

Azt mondtad szeretsz
Egyetlen rohammal
bevetted védtelen határaimat.

A férfiak úgy tekintenek a nő idejére, mint szabad prédára.

A repedésekben felüti fejét a gyom
fenyegető határidők szorításában
tengetjük sivár egyhangú életünk.

A szürke hazugságokat
a legnehezebb felfedezni
az alkonyati hazugságokat
a puhán hízelgő "gyere a tiéd vagyok" hazugságokat
beléd furakodnak lerakják tojásaikat
s hatalmas vak bizalmadból
nem marad más csak a héj.

Mikor léphettük át a keskeny mezsgyét
a "korai még" és a "már késő" között?

A szelet megfordítani nem lehet
a lehullt lombot visszaakasztani nem lehet
a letört ág nem hoz több virágot.

Ki hagyta rám telepedni a magányt
Engedte hogy kikészítsen és időmet rabolja
Hogy mozoghat ilyen otthonosan nálam
Komisz undok magány
Szürke hártyát von a tapétákra
S a halál gondolatát tömködi a magába záruló csöndbe
Hangokkal füstölöm ki onnan
De mihelyt elhalnak a lépések a lépcsőházban
Újra a hall szőnyegén hever vigyorog
Mint egy elfeledett ruhadarab ami senkinek nem kell.

A vacak kis életemmel piszmogok
szortírozom az érzéseket nagyság és szín szerint
az emlékeket dobozolom légmentesen
kiszellőztetem a neurózisokat
és barátságszalagot kötök.

Ideje összekaparni magam eltakarítani
a romokat kimustrálni az ócska
álmokat és lejárt szavatosságú szenvedélyeket
új borzongások kellenek!

Mi lenne ha kivenném
a régi fájdalmakat a szekrényből
hátha ki lehet már dobni őket
vagy felhasználni egyszerűbb feladatokra.

Az embernek minden tőle telhetőt meg kell tennie
válaszolni a levelekre megírni a dalokat
lemosni az ablakot megtörölni a szemüveget
befizetni a számlákat megbocsátani a bűnöket
ágyneműt cserélni meg nézeteket
elfogadni a tényeket és kivinni a szemetet.