Nem gúnyolódunk azon, milyen esetlenül mozog a sas a földön, és nem háborgunk azon, milyen rosszul hall a szemünk, mert tudjuk, hogy egy konstrukció csak akkor lehet kiváló egy dologban, ha másokban engedményeket tesz. Az örök rejtélyek okozta zavarodottságunk lehet az ár, amit azért a kombinatorikus elméért fizettünk, amely a szavak és mondatok, elméletek és egyenletek, versek és dallamok, viccek és történetek világát megnyitotta előttünk, vagyis éppen azon dolgokét, amelyekért érdemes elmével rendelkeznünk.

Minthogy a biológiai evolúció alapvetően véletlenszerű bolyongás a genetikai lehetőségek mezején, a változás nagyon lassú.

Az óriási technikai haladás, a természettudományok eredményei, az az elképzelés, hogy ezek segítségével jószerivel mindent irányíthatunk és manipulálhatunk, magát az életet is, s az a tapasztalat, hogy a technika lelki és biológiai létében is befolyásolja az embert - mindez oda vezetett: nem is sejtett mértékben lerázhattuk magunkról azt a hiedelmet, hogy a természeti törvények és különösen az organikus folyamatok változhatatlanok.

A személyiség nagyjából annyira öröklődik, mint a testsúly.

Ámulattal adózhatunk az evolúció hihetetlen "ügyességének". A kreacionisták, akik csak azt tudják elképzelni, hogy egy felsőbb lény teremtette az élővilágot, a problémát - vagyis hogy ki teremtette a teremtőt - minden racionális érv nélkül eltolják maguktól. Az evolúció körmönfontsága azonban egyre világosabban látható. Nincs az az elgondolás vagy "terv", amely valaha is létre tudta volna hozni mindazt, amit a találomra szétszórt szárnyas magok és a sok milliárd másféle mag létrehozott.

Az emberi agyat az evolúció több millió éve arra trenírozta, hogy ügyesen kitalálja, mit gondol és mit csinál a környezetében lévő többi agy.

Ha az összetettség szempontját vesszük alapul, akkor az emberi elme sokkal nagyszerűbben működik, mint bármelyik szuperszámítógép.

Azt hiszed, szabad vagy? Hát nem.
Neked olyan, hogy szabad vagy: nincs. Mögötted van egy akarat, ami, akár egy titkos szervezet vezérkara, utasításokat ad. Az idegpályákon és az ereken lohol a parancs, és te engedelmeskedsz, mert nincs más választásod.

Nem azért születünk meg, mert annyira ki akarunk jönni a világba, hanem azért, mert úgy érezzük, belehalunk, ha benn maradunk.

Meglehet, ma már nem borzongunk bele, ha a tudomány nyüzsgő vírusok és baktériumok képét festi elénk, amelyek tudattalanul hajtják végre felforgató tervüket - utálatos, kicsi, gonoszkodó automaták. De tévedés lenne belenyugodnunk abba a gondolatba, hogy ezek idegen betolakodók, vagyis nem olyanok, mint azok a sokkal értelmesebb szövetek, amelyekből mi állunk. Mi pontosan ugyanolyan automatákból állunk, mint amilyenek megtámadnak bennünket - nem különbözteti meg külön glória az emberi antitesteket azoktól az antigénektől, amelyekkel harcolnak; a mi antitestjeink egyszerűen csak ahhoz a klubhoz tartoznak, ami mi vagyunk, vagyis értünk harcolnak.

Maga az érzékelés nem annyira készen kapott tény, mint inkább tégláról téglára saját kezűleg felhúzott építmény, amely folyamatos karbantartást igényel.

Az élet nem más, mint harc. Olyan harc, amelyet végső soron nem cél, hanem széthullás vezérel. Ennek során gyenge minőségű energiát ürítünk környezetünkbe, belőle pedig jó minőségű energiát gyűjtünk magunkba. Bizonyos értelemben elrontjuk a külső világot, hogy rendben tarthassuk belső világunkat.

Az evolúció kikényszeríti az ésszerű döntéseket.

A világunk egyetemes tulajdonságaihoz való alkalmazkodás formái azért kerülik el figyelmünket, mivel semmi olyat nem látunk magunk körül, ami elütne tőlük.

Az evolúció elvarázsolt szövőszék, amelyen a vetélők a DNS-kódok; míg partnereikkel karöltve tovatűnő alakzatokban előtáncolnak a geológiai idők mélyéről, megszövik az ősi bölcsesség hatalmas adattárát: az ősi világok digitálisan kódolt leírását és azt, hogy hogyan sikerült azokban fennmaradni.