Kívánlak, igen. De máshogy. Kívánom a hangod selymét, mint egy kis csengettyűt hallani, mely mély megnyugvást hoz. Kívánom a mosolyod, a félszavas megértéseidet, a közelséged. A titkodat, a lelked ajtaját.

Semmit sem tudok kontrollálni, ha te a közelemben vagy.

Én várok rád, mert tudom, hogy nincs ennél érdemesebb dolog a világon, amire várhatnék. Te vagy a minden és még több.

És mégis... kerülöm a nevedet.
Mert fáj az a szó, fáj minden ékezet
és magánhangzó,
fáj, ahogy a számhoz ér, égeti
és dörzsöli, de én mégis...
még mindig, mohón fújom ki
minden tagjait.

Vannak dolgok, amelyekre nem szabad várni. Meg kell tenni, amíg meg lehet, mert ha elmúlt már az idő, visszahozni nem lehet.

Bár új élet kezdődik nekünk, amit már nagyon vártam, de nem múlhat el az, ami történt. A csodálatos és megismételhetetlen dolgok nem tűnnek el úgy a semmibe.

Eddig féltem az emlékektől, nem akartam tudni róluk, ahogy a múltról se, mindig a pillanatnak éltem, úgy, hogy a jövő és a múlt nem létezik. De rájöttem, azok vagyunk, amiket az emlékeinkből fel tudunk idézni, és az, hogy minek tartjuk magunkat, nagyban befolyásolja, mi történhet majd velünk a jövőben.

Minden szerelem különleges és egyedi a maga módján, azt nem lehet a saját érzéseinkből összeállítani vagy kikeverni. Mások érzéseit mi nem tudjuk reprodukálni, de még megérteni se.

Az ember néha nem is sejtené, hogy milyen dolgok gyógyítják meg, egy nagy nevetés, egy őszinte szó és egy idegen erős ölelése.

A szerelem olyan véletlenül és hirtelen történik meg egyik rezdülésünk után a másikig, hogy bele sem gondolunk, és már szerelmesek is vagyunk. Bár ez az állapot csak egyetlen pillanat óta tart, mégsem tudjuk elhinni, előtte is éltünk.

Nincs olyan, hogy tökéletes időpont és tökéletes hely. Nem is lehetne. Csak helyszínek vannak és pillanatok. Így jön el az igaz szerelem, amikor nem számítunk rá, és úgy érezzük, jogos a panasz: miért pont most? Pedig sosincs jobb idő a mostnál, s nincs jobb helyszín az ittnél.

Sosincs késő egy kapcsolatnak, nincs olyan, hogy elmúlt, elhalványodott, az érzések mindig ott lesznek az ember lelkének legmélyén, s ez így van jól. S talán csak egy megfelelő szikra, egy tökéletes pillanat kell, hogy felkeljenek tetszhalott állapotukból, s ekkorra talán már sokkal erősebbek is lesznek, mint valaha voltak.

A testnek mindig idő kell a gyógyuláshoz, de a léleknek néha elég egyetlen perc is.

A titok nem ott rejtőzik, hogy mit ronthatsz el, hanem hogy mit tehetsz jóvá.

Ha az ember nem tud megnyílni és takargatja a sebeit, az végül felemészti, és nem csak magát az embert, de a körülötte lévőket is.