A legfontosabb dolog az életben az emberek egymás iránt megmutatkozó szeretete. E nélkül senki nem érheti el a valódi boldogságot. És ha boldogabb életet akarunk, boldogabb családot, boldogabb szomszédokat és boldogabb országot, akkor elég az embert leginkább jellemző képességre, a szeretetre figyelni. Ha a földön élő hatmilliárd ember mind milliomossá válna, belső értékeik fejlesztése nélkül akkor sem élnének tartós boldogságban, békében. Ahhoz szeretetre van szükség, s a szeretet érzése fejleszthető.

A szeretet, amely pusztán a ragaszkodás szenvedélyén alapul, gyorsan változik, múlékony. A szeretet tárgyának legkisebb változása, mint mondjuk, egy apró viselkedésbeli változás, azonnal átalakíthatja két ember viszonyát. Ez azért van, mert ezek az érzelmek felületesek, vagyis a felülethez kötődőek. Vegyük példának a házasságot. A házasok gyakran néhány hét, hónap vagy év után egymás ellenségeivé lesznek, és persze elválnak. Pedig amikor összeházasodtak, nagyon szerelmesek voltak - senki sem házasodik gyűlöletből -, rövid idő elteltével mégis minden megváltozott.

A valóság megértésének elmélete a bölcsesség, gyakorlata pedig az együttérzés.

Rosszul teszed, ha megsértődsz, amikor megtudod, hogy a hátad mögött becsmérelnek. Ha negatívan fogadsz bármi effélét, te magad rombolod le a lelki békédet. Az ember maga felel magáért, a fájdalmaiért. A sértéseket úgy kell tudomásul venni, mint a szellőt, amely elleng mögöttünk. Másképpen szólva, félre kell söpörni az emberek durvaságait. Hogy érzünk-e fájdalmat, szenvedést bizonyos helyzetekben, ez leginkább attól függ, miképpen viszonyulunk az adott körülményekhez. Sokat számít, hogy nem vagyunk-e túl érzékenyek, nem vesszük-e túl komolyan a dolgokat.

Ha valóban fontos számunkra, hogy mások javára cselekedjünk, késedelem nélkül meg is kell tennünk. Ilyen egyszerű az együttérzés gyakorlata.

A tanulás és a tudás igen fontos, de épp ilyen fontos a megszerzett tudás használata. Aki nem gyakorolja magát a gondolkodásban, nem mélyül el, annak a tudása mit sem ér. Az ilyen tudás semmilyen szellemi fejlődést, gyarapodást nem jelent, semmilyen segítséget nem nyújt a valóság igazi természetének megismeréséhez.

Egyre gyakrabban érzek tiszteletet a kisgyerekek és a bátor felnőttek iránt, akik ki mernek állni az igazukért, vállalják az emberi természet legőszintébb megnyilvánulását.

A türelemnek három különböző fajtáját ismerjük. Az első a közömbösség türelme, amely ügyet sem vet a sértésekre, jól tűri a bántalmakat. A második a viszontagságokat önkéntesen vállalók türelme, a harmadik pedig a tanítás megértéséből származó, tudatosan fejlesztett, mindenre kiterjedő türelem.

Meg kell állapítanom, amit sok más tanító is megállapított már, hogy legtöbbet tanítás közben tanul az ember.

Ha olyan ember vagy, aki szemtől szembe mindig szépeket mond a társairól, de a hátuk mögött becsmérli őket, számíts rá, hogy hamarosan senki sem fog szeretni téged. Eddig még mindenki lebukott, aki ilyesmivel próbálkozott. A kettős szerep olyan nagy terhet ró az emberre, amelyet nem bír el sokáig. Képtelenség ilyen teher alatt mindig hibátlanul játszani.

Azokban a családokban, ahol szeretet és együttérzés fűzi össze az embereket, a gyerekek sokkal sikeresebbek és boldogabbak. Ha ettől a környezettől megfosztják a gyereket, azzal az egész életét, jövőjét tönkretehetik. A gyereknevelésben a szeretet a leghatékonyabb eszköz.

A városi közösségekben minden egyes ember élete minden szempontból olyannyira kiszámított, iparilag megtervezett, mint egy alkatrészé, amelynek hibátlanul kell illeszkednie az egész gépezet működésébe. Ebben az értelemben az ember nem ura a saját életének. Semmilyen kontrollal nem bír fölötte. Túlélőként él, napról napra az előírt, rászabott sebességgel követve a közös életvezetési mintát.

Szoros testvéri közelségben élő emberek milliói képtelenek egymással nyílt, őszinte kapcsolatot teremteni. Valódi érzéseiket és gondolataikat csupán macskáikkal és kutyáikkal osztják meg.

A tibeti nyelvben az "áldás" szó átváltozást jelent valamilyen fenség, magasztosság vagy erő segítségével. Egyszerűen szólva az áldás olyan élménynek, tapasztalatnak az eredménye, amely jobbá teszi az elmét, szellemi emelkedést idéz elő.

Amikor a vallásgyakorlatból hiányoznak a szellemi dimenziók, a szertartás üres formalitássá, külső dísszé, valójában teljesen szükségtelenné válik. Minden jelentés elvész belőle, rutinból végezzük, már nem más, mint időtöltés, unaloműző játék.