A barátság olyan, mint a hegedű, húrjait nem szabad könnyekig feszítenünk!

Az megeshet, hogy valaki ne szeresse a nőket. De nemigen eshet meg, hogy aki szereti őket, ne vigye olykor túlságba szeretetét.

Egy tanárnak ki sem kell nyitnia a száját, ha "érdekes" akar lenni: elég, ha figyelmesen hallgat.

Lehet, hogy máshol jó, de mi, akár tetszik, akár nem, itt vagyunk.

Hiába próbálnak megfeledkezni a halálról: a halál nem feledkezik meg senkiről.

Az ember sír a bölcsőben, amikor megszületik, és azután minden nap elárul neki valamit arról, hogy miért sírt.

Az emberi élet ádáz ellenségei önnön fajukat, s benne önmagukat pusztítják.

Lehet, hogy orvostudomány híján megrövidül az emberi élet tartama. De ha az idő lassabban telik, ha a napok, évek nem futnak el villámsebesen előlünk, egyszóval, ha van időnk élni, kérdés, mit vesztettünk.

De furcsa állat is az ember, gondolom, milyen könnyű szívvel képes felebarátja halálát kívánni.

Néztem a cimboráimat, és önmagamat láttam bennük.

Az ember megszokja azt, aminek az életét köszönheti. És előbb-utóbb azt képzeli: magától értetődő. Pedig téved, semmi nem tart örökké, minden eltűnhet egyszer.

Ha az embernek ismételten azt kell tapasztalnia, hogy élete abszurd véletleneken múlik, önkéntelenül magába száll, szerény lesz.

Félt megkísérteni a Jóistent. Vagy a Sátánt. Mert ki tudja, miféle felsőbb hatalom lesi manapság az emberek beszédét, hogy lesújtson rájuk, ha a fennhéjázó remény bűnébe esnek.

Élsz, mert élsz, gyermekem, és nincs tovább. A halállal nem komázik az ember.

Nem a mi dolgunk eldönteni, élünk-e, halunk-e. Aki él, nem tehet mást, élnie kell. Az élet olyan, mint a munka. Nehéz vagy se, nem hagyhatod félbe-szerbe. A végére kell járnod, úgy bizony.