FÁJDALOM
és néha
több kell
mint a kevéske
élet
néha
tűznek kell
égetnie bőröm
hogy tudjam
még
itt
vagyok.

Minden gondolatomat ő köti le. Repülök, lebegek, szárnyalok, akár egy pillangó. Olyan, mintha mindig is ismertem volna őt. Máskor pedig idegennek tűnik. Lehet, hogy ez mindig így van, ha az ember igazán szerelmes.

Kár, hogy a felnőttek problémáit nem lehet olyan könnyen megoldani, mint a gyerekekéit.

Talán nem így kell működnie a szerelemnek? Nem kell megváltoztatnia az embert? Nem az a lényeg, hogy más dimenziók is megnyíljanak számunkra?

Mintha csupa előre gyártott sablonban gondolkodnánk és beszélnénk. Na és ha tényleg pocsékul lennék? Vajon elárulnám neki? Vagy még akkor is minden a legnagyobb rendben lenne, és akkor sem lenne okom panaszra?

Te ki vagy te
csupa ki nem mondott kérdés
csupa el nem dúdolt dal
kilenc meg nem élt élet
ajkadon rémisztő vörös, édes mosoly.

Ahányszor azt hiszed, hogy itt a vég, rájössz, valahol még lámpa ég.

Ha az ember alábecsüli az ellenfelét, azzal éppen megerősíti azt.

A világ elől senkit nem lehet elrejteni.

A bizalomra bizalom a válasz.

Mintha az egész világ egy nagy mozi lenne. És mi mindannyian egy beteg elme szülte cselekmény szereplői.

Minden problémára van megoldás. Csak akarni kell.

Mennyi reményt veszített a világ az erőszak által, mennyi szerelmet és mennyi boldogságot!

A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor se, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról.

Túl gyakran keresem rossz helyen az életet.