Ő maga a földön feküdt. Tönkretéve. Szétesve. Felrobbantva. És ha nagy nehezen ismét össze is szedi magát, a szakadások soha többé nem tűnnek el. Örökké érezni fogja őket. Mint a sebeket.
Visszafogottsága már-már ridegséggel volt határos. Jéglány – így nevezte őt magában. És az volt az egyetlen vágya, hogy megtörje a jeget, mely alatt megbújt a nő.
Mélyen legbelül tudta, hogy ez csak önámítás. Olyan volt, amilyen. Nem futhatott el a sorsa elől, hiába próbálta meg újra és újra. Számtalan csatát vívott már meg önmagával. És mindet elveszítette.
Egy házasságnak akkor szakad vége, ha már nincs mit mondani egymásnak. És akkor, ha már érzések sem kötik őket egymáshoz. Ahol még van veszekedés, ott remény is van.