Az a tapasztalatom, hogy meneküléskor nem az a fontos, milyen gyorsan futsz, hanem hogy gyorsabban futsz-e mindenki másnál.

Nem fejlődhetsz, ha állandóan azok a dermedt pillanatok határoznak meg, amelyekhez folyton visszatérsz. És ha nem fejlődhetsz, nem is élsz.

A jövő sötét hely. Ott mindnyájan meghalunk.

A megfélemlítés és a mulattatás állami fegyverek.

Néha az az egyetlen lehetőség, hogy emeljük a tétet, a másik irányba indulunk, és rákényszerítjük az ellenfelet, hogy messzebbre menjen a maga választotta úton, mint amennyire tervezte.

Az ember arra ítéltetett, hogy újra és újra elkövesse hibáit, mert csak a tapasztalatból hajlandó okulni.

Sok férfi nem olyan, amilyennek látszik. Bölcsesség lappanghat egy bárgyú vigyor mögött, bátorság tekinthet ki egy rémült szempárból.

Mindnyájan töredezett, ügyetlen élményhalmazok vagyunk, szorosan körültekerve, hogy védhető arcot mutassunk a világnak.

Van úgy, hogy túl nagy a fájdalom, és mi csak kerülgetjük, keressük, hol léphetnénk be.

Néha lelassul a világ, és az ember minden apróságra felfigyel, mintha az örökkévalóság két szívverése között állna.

Az ember emlékekből áll. Ennyi vagyunk. Egy-egy rabul ejtett pillanat, egy hely szaga, jelenetek újra- meg újrajátszva egy kis színpadon. Mi magunk is emlékek vagyunk, történetekre fűzve - amiket elmesélünk magunknak magunkról, miközben átesünk az életünkön a holnapba.

A bosszú korántsem olyan édes, amilyennek mondják. Üres ebéd, bármeddig tartson is.

Ahol három ország összeér, ott mindig jó a termés. A véráztatta föld dúsabb talaj.

Nincs idegesítőbb a gyermeki csacsogásnál, és nincs szomorúbb a csendnél, ami utánuk marad.

A bánat formál bennünket, nem az öröm, a bánat az aláfestés, a refrén. Az öröm mulandó.