A gyűlölettel szemben nem az erőszak a leghatékonyabb fegyver, s az is kétséges, hogy a bosszúállás begyógyítja-e az igazságtalanság okozta sebeket.

Férjet tökéletesíteni! Nem! Én ahhoz ragaszkodom, hogy a férjem tökéletesítsen engem, különben faképnél hagyom.

Nincs férfi, nincs nő, aki mindig erős tudna maradni, képes lenne elviselni az igazságtalan véleményt, a gyalázó szót; a rágalom még egy bolond szájából is belehasít olykor a védtelen érzésekbe.

Tudok egyedül élni, ha kell. De nem az a kérdés, hogyan kell egyedül élni, hanem az, hogyan kell egyedül meghalni.

Azt hiszem, a bánat volt mindig a legsúlyosabb betegségem. Néha azt gondolom, ha valami nagy boldogság érne, még meggyógyulhatnék.

Ebben a pillanatban villant belém, mit érezhetnek a testvérek egymás iránt. Életüktől elválaszthatatlan ez az érzés, semmilyen érzelmi megrázkódtatás nem tudja gyökerestül kiszaggatni, a civakodások megtaposhatják egy pillanatra, hogy utána annál elevenebb legyen. Ezt az érzést semmiféle szenvedély nem sem fojthatja el véglegesen, még az erős, igaz szerelem is legfeljebb csak versenyre kelhet vele.

Csak a gyöngék teszik ki gúnyolódásuk céltáblájául az érdemes szelídeket.

Nagyon jól tudom, hogy az emberi természet mindenütt emberi természet marad, cseréptető alatt is, zsindely alatt is, és minden emberben, amíg csak lélegzik, kisebb vagy nagyobb arányban keveredik a bűn és az erény, s ezt az arányt nem a társadalmi helyzet határozza meg.

Zárkózott embereknek gyakran valóban szükségük van arra, hogy megnyílhassanak, és beszélhessenek érzelmeikről.

Istent eltakarta előlem egy teremtménye, akiből bálványt faragtam.

Milyen jó lenne, ha most nagyobb fájdalom nélkül meg lehetne halni.

Az együttérzés, ha külső jele nincs is, azért nem kevésbé jóleső és megnyugtató.

Az élet csupa sürgető vágy: cselekedni, érezni, látni, tudni. A nő lelke csendes virágzás egy elsöprő forgószél közepén.

Az álmatlan éjszakák gyorsan fölemésztik az életet. S mert virrasztás alatt a lélek nem jut elég mézhez, táplálék hiányában a vágyak sovány kosztján igyekszik megélni, s mivel ebből sem örömöt, sem fenntartó erőt nem meríthet, s érzi, hogy hamarosan belepusztul a sóvárgásba, a filozófiához, a kemény elhatározáshoz és a belenyugváshoz fordul, segítségért kiált hozzájuk. De hiába! Nem segítenek, meg sem hallják a kiáltást, s a lélek elerőtlenedik.

A szegénység többnyire büszkeséggel jár.