Csak az ismeretlentől fél az ember. De aki szembeszáll vele, annak már nem ismeretlen.

Helyrehozhatatlan a múlt, a jelen viszont olyan számotokra, mint az építő lába előtt heverő mindenféle épületanyag: a ti dolgotok, hogy jövendőt építsetek belőle.

Feledd a szavak hiú cserfelését, és lásd: ha szakadék áll útjába, megkerüli a szakadékot, ha szikla meredezik előtte, kikerüli, ha túlságosan finom, omladékony a homok, keres másutt szilárdabbat, hogy aztán mindig ugyanabba az irányba térjen vissza. Ha a sós mocsár kemény hártyája beszakad málhás szekerei alatt, láthatod, mint sürög-forog, szabadítja ki állatait a kátyúból, tapogatja ki a szilárd talajt, de aztán hamarosan ismét visszatér rendben az eredeti irányba. Ha valamelyik teherhordó állat összerogy, megállnak, felszedik az összetört ládákat, átrakják egy másik állatra, a csikorgó kötélen jól meghúzzák a csomót, hogy le ne csússzanak, aztán indulnak tovább, ugyanazon az úton. Előfordul, hogy aki kalauzolta őket, meghal. Köréje sereglenek. Eltemetik a homokba. Vitatkoznak. Aztán egy másikat kerítenek elő, megteszik vezetőnek, és újra elindulnak, ugyanazon csillag után. Így a karaván, mint súlyos kő a láthatatlan lejtőn, szükségszerűen olyan irányba halad, amely ura az akaratának.

Amit az ünnep előtt adsz az ünnepre, az jobban gyarapít téged, mint amit az ünnep egyszeri alkalommal képes lesz neked nyújtani.

Engem szeretni velem való együttműködést jelent.

Nekem arra van szükségem, aki tengerre nyíló ablak, nem pedig tükör, amely unos-untig csak engem mutat.

Nem szerelem az, amelyik lassan születik, mert a szerelem annak a kenyérnek a felfedezése, amelynek az éhségére megtanítottalak.

Nem az a fösvény, aki nem teszi magát tönkre ajándékozással, hanem az, aki nem adja cserébe saját arcának ragyogását a te adományodért.

Ha elfogadják szerelmedet, ha karok tárulnak feléd, akkor imádkozz Istenhez, hogy óvja meg ezt a szerelmet a romlástól, mert féltem a túlságosan boldog szíveket.

Semmit nem kaphatsz attól az elérhetetlentől, akit csak érzékeiddel vágysz, és megkeseríti álmatlan éjszakáidat, amint éhes kutyád sem ér semmit a hús képével.

Tévedsz, ha azt hiszed, hogy kapcsolatot találsz a dolgokkal, és megfogod, vágyol rájuk, lemondasz róluk, és reméled, szétzúzod és szétszórod, meghódítod és birtokolod őket. Mert nem fogsz és nem tartasz meg, nem birtokolsz és nem veszítesz el, nem lelsz meg újra, nem remélsz és nem kívánsz egyebet, csak azt a fényt, amelyet a napjuk kölcsönzött nekik.

Milyen könnyen oltod szomjadat álmodban, lépteid úgy hozzák feléd a vizet, mint jól idomított rabszolgáid, nem áll utadba tövisbokor, hogy visszatartson.

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom,
csak erőt kérek a hétköznapokhoz.

A barát az a rész az emberben, amelyik éretted van, és olyan ajtót tár ki előtted, amelyet talán soha másutt nem nyit ki.

Nem azért hibáztál, mert többet adtál, hanem mert kevesebbet kívántál. Ha többet adsz, többet is követelhetsz.