Történetekből áll az életünk. Van, amelyik egyre dagad, ahányszor továbbadják, mindig nagyobb lesz. Van, amelyik csak közted meg az istenek között hangzik el, halkan, napjában, de ezek is megnőnek, és ugyanolyan vadul megráznak.
Az élet az idegeire tud menni az embernek; ha túl sokat tudunk róla, elrontja a mókát. Ezért van, hogy a fiatalság a legboldogabb korszakunk, mert akkor boldog tudatlanságban lubickolunk.
Mindig az volt a véleményem, hogy ha már gyávának születtél, hát abban kell kitűnni. Apám mindig is arra intett, hogy mindenben jeleskedjünk. A gyávaságban jeleskedni azt jelenti, hogy gyorsan valljunk szégyent. Ha el akarsz szaladni, indulj előbb, mégpedig abba az irányba, amerre éppen nézel.
Az ember fejében nincs elég hely, hogy minden gyász, minden aggodalom, minden rémület mellé odaférjen egy darabka normalitás. Én már rég hozzászoktam, hogy az ilyesmiket sötét pincébe temetem, és megyek tovább.
A sikernek abban van a veleje, hogy képesek legyünk az adott pillanatban cselekedni. A hős támad az adott pillanatban, a gyáva meg fut. A világ többi része meg várja a következő pillanatot, és varjúlakoma lesz belőle.
Hazug vagyok, csaló vagyok, gyáva vagyok, de soha nem hagynám cserben a barátomat. Már ha ahhoz, hogy kitartsak mellette, nincs szükség őszinteségre, tisztességre és bátorságra.
A bátorság abban mutatkozik, ha valaki a nagyobb borzalom elől futva eltiporja a kisebbik félelmét. És azok, akiknek a legnagyobb borzalom az, ha gyávának látszanának, mindig bátrak.
