A boldogság vagy erős indulatok játéka, amelyek felőrlik az embert, vagy valamilyen pontosan szabályozott elfoglaltság, amely egy ütemesen működő angol gépezethez teszi hasonlóvá az embert. Ezeken az örömökön kívül még él valamilyen, nemesnek mondott kíváncsiság bennünk, amely meg akarja ismerni a természet titkait, vagy pedig utánozni akarja megnyilvánulásait. Ez a Művészet vagy a Tudomány, a Szenvedély vagy a Nyugalom.

A hiúságot csak tengernyi arannyal lehet kielégíteni. Kedvteléseinkhez időre s erőre van szükség, vagy nagy odaadásra. Az aranyban mindez csírájában bennfoglaltatik, s mindezt valóra váltja.

Az ember mindenütt egyforma: mindenütt folyik a harc gazdag és szegény között, mindenütt elkerülhetetlen, jobb tehát kizsákmányolónak lenni, mint kizsákmányoltnak; mindenütt vannak izmos emberek, akik dolgoznak, s erélytelen puhányok, akik önmagukat gyötrik; mindenütt egyformák az örömök, mert az értékek mindenütt kifáradnak, és csupán egy indulat éli túl valamennyit: a hiúság.

Csak egyetlen olyan földi érték létezik, amely megérdemli, hogy az ember törődjék vele. S ez az arany. Az arany képvisel minden emberi erőt.

Amit Európa csodál, azért Ázsia büntet. Ami bűn Párizsban, az elkerülhetetlenül szükségessé válik, mihelyt az ember túljutott az Azori-szigeteken. Semmi sem állandó idelent a földön, közmegegyezések szerint élünk, amelyek a világtájak szerint változnak. Aki már kényszerűségből belesimult minden társadalmi formába, annak meggyőződés, erkölcs csak holt szavak. Egyetlen igaz érzés marad csupán bennünk, az, amelyet a természet ültetett belénk: az önfenntartás ösztöne.

Akár utazik, akár kandallója s felesége szoknyája mellett marad, előbb-utóbb elkövetkezik az a kor, amikor az élet már nem egyéb megrögzött szokásoknál, amelynek az ember egy általa kiválasztott környezetben hódol. Ilyenkor csak egy boldogság marad számunkra: ha kifejthetjük azokat a képességeinket, amelyeket a való életben hasznosítani tudunk. E két módszeren kívül minden más hamis.

A hála oly adósság, amelyet a gyerekek nem mindig vesznek fel a leltárba.

Egy asszonyt kikérdezni nem annyit jelent-e, mint kiszolgáltatni neki önmagunkat? Hiszen ezáltal tud meg mindent, amit el akarunk titkolni előtte és talán akkor titkolózik leginkább, mikor megszólal.

Alig van asszony, aki életében legalább egyszer valamilyen elvitathatatlan tény következtében éles, metsző, döntő kérdés előtt ne állott volna, könyörtelen kérdés előtt, melyet ha a férj feltesz, már előre is a hideg borzadály fut végig az asszonyon, s az első szó gyilkos acélként hatol a szívébe. Innen származik az az alapigazság: minden asszony hazudik. Jámbor hazugság, megbocsátható hazugság, nemes hazugság, undorító hazugság, de mindenképpen kényszerítő hazugság! Egyébként ha ezt a kényszert elismerjük, érthető, hogy mindenki ügyes hazugságra törekszik. Franciaországban bámulatosan tudnak hazudni a nők. Erkölcseink nagyszerűen kitanítják őket a kétszínűségre. Elég az hozzá, az asszony oly arcátlanul gyermekes a hazudozásban, oly bájos, oly őszinte; oly jól felismeri a hazugságban az alkalmas eszközt a minden boldogságot veszélyeztető heves összeütközések elkerülésére, hogy éppúgy nem nélkülözheti azt, mint a vattát, melybe ékszereit göngyöli. A hazugság az asszony beszédének az alapja, az igazmondás nála csak ritka kivétel. Igazat is mond néha, mint ahogy erényes is tud lenni szeszélyből, vagy számításból. Aztán meg némely asszony nevet, mikor hazudik, a másik sír, egyik elkomorul, másik kijön a sodrából, már amilyen a természete. Miután az életben azzal kezdték, hogy tettetett közömbösséggel fogadták azokat a hódolatokat, melyek a hiúságnak a leginkább hízelegnek, a végén gyakran saját maguk előtt is hazudnak.

Julius Ceasar nővérét nem lehet büntetlenül meggyanúsítani.

Nem bolondság-e párbajozni, ha ezzel az igazság kárt szenved?

Ha hölgyről van szó, gavallér embert semmi sem alacsonyíthat le.

Mindig könnyű eltenni láb alól az olyan embert, aki szereti a nőket.

Csak akkor nyúljunk ellenségünkhöz, ha leüthetjük a fejét.

A rendőrség, édes fiam, a világ legügyefogyottabb intézménye, az államhatalom pedig a leggyengébb, mihelyt tisztán személyes ügyről van szó. Sem egyik, sem másik nem képes a szívekben olvasni. Józan ésszel kívánni lehet tőlük, hogy kifürkésszék valamely cselekedet értelmi szerzőit. Tudni kell azonban, hogy mind az állam, mind a rendőrség erre a célra fölöttébb alkalmatlan: hiányzik belőlük mindenekelőtt az a személyes érdeklődés, amely mindent föltár az előtt, aki mindent tudni akar. Nincs a világon hatalom, amelyik képes lenne megakadályozni egy gyilkost vagy egy méregkeverőt abban, hogy egy herceg szívéhez, illetve egy tisztességes ember gyomrához férkőzzék. A szenvedély a legjobb rendőrség.