Emlékezett rá, mennyire csábítónak találta egy következmények nélküli élet gondolatát. De olyan nem létezik. Hálók szövődnek, melyekbe legyek ragadnak. Tartókötelek pattannak el, míg végül minden romokban hever.

Mindenkinek az életében elérkezett egyszer az a pillanat, amikor rájött, hogy bármennyire próbál is elmenekülni saját maga elől, akárhová megy, ő mindig ott van: a szenvedélybetegség és a kényszer nem más, mint a figyelemelterelés mesteri eszközei, amelyek csak elfedik a kellemetlen, de végeredményben tagadhatatlan igazságot.

Az emberek azt látják, amit látni akarnak. Eszükbe sem jut, hogy a csinos dolgok néha borzalmas titkokat rejtenek.

Megtanított rá, hogy az emberek cselekvéseinek ne csak két oldalát figyeljem; ne csak hazug, álarcos, fizikai botladozásukat és indulatéletük asztrál sűrűjét mögötte, mert így mindössze megvetni tudom őket, hanem lessek be az átderengő harmadik síkra is, ahol mindennek értelme, megoldása rejtőzik.

Figyelemre méltó, milyen szellemi kacskaringókra képesek a halandók, hogy a dolgokat beillesszék a valóságról alkotott saját verziójukba.

Más, ha igazán szeretsz valakit, és más, ha azt szereted, amit elképzelsz róla.

Sokkal rémesebb a legrosszabbtól való félelem, mint a legrosszabb bizonyossága!

Az álom bár nem valóság, de mégiscsak a valóság italából töltekezik vagy a valóságot itatja az elkövetkező napokon.

Előzd meg a valóságot, és ugrasd be, hogy visszarendezze magát.

Álmokhoz ragaszkodni annyit jelent, mint elutasítani a zordon valóságot.

A gyermek számára rémisztő, amikor rájön, hogy akiket szeret, nem mindenhatók. Amikor felfedezi, hogy az anyja nem tudja megóvni, hogy a tanítója hibázik, hogy rossz útra kell térni, mert a felnőtteknek nincs erejük a jót választani...

A valóság mindig sokkal durvább, mint bármi, amit el tudunk képzelni. A legsúlyosabb változat elgondolásával is csak a szakadék mélységét csökkenthetjük, amibe elkerülhetetlenül belezuhanunk, ha történik velünk valami.

Minden álomból lehet valóság, s a múlt valóságai lassan elmerülnek az idő és a messzeség álomszerű ködében.

A paradoxonok mindig hasznosak. A gondolatiak. Mert segítik az elméleti tisztázásokat. Még hasznosabbak azonban azok, amelyeket a valóság kínál. Szinte kényszerítenek arra, hogy belegondoljunk a dolgokba, és kétségesnek érezzünk mindent, amit róluk tudunk. A legjobbak azok, amelyek igazak és azok is maradnak.

Mi más kell még a tisztánlátáshoz.