Vannak igazságok, amiket ismerünk, de nem mondunk ki. Még magunknak sem, a sötétben, ahol mindnyájan egyedül vagyunk. Vannak emlékek, amiket látunk, és mégsem látunk. Elkülönülő dolgok, elméletivé válók, jelentésüktől megfosztottak. Vannak ajtók, amiket ha kinyitunk, sosem csukódnak be többé.

Valamennyien szoktunk képzelődni. Mindnyájan képesek vagyunk elhitetni magunkkal, hogy többet láttunk annál, mint ami a valóságban történt. Emberöltőnyi tengeren szerzett tapasztalat mondatja ezt velem, és jobban bízom a saját szememben, mint bármilyen fickó beszámolójában.

Itt volt, újra az ő karjaiban, és nem tudta, hogy mitévő legyen. Hiszen tudta, hogy rendbe jöhet minden, nincs már, ami szétválassza őket, de azt is tudta, hogy már semmit sem lehet rendbe hozni, mert ami egyszer eltörött, akár egy váza, azt hiába ragasztják meg, a víz kiszivárog egy idő után, és a virág elhervad idő előtt.

Könnyű a múlton elmélkedni, és éppoly könnyű (ha sokkal kellemetlenebb is) elmélázni a jövő lehetséges fejleményein. Annál keményebb dió két lábbal a jelenben maradni.

Ne vedd úgy a dolgokat, mint ahogyan rosszakaród felfogja őket, se úgy, ahogyan ő szeretné, hogy felfogd! Vedd inkább őket úgy, ahogy a valóságban vannak.

Az emberek egy része a földi személyzethez tartozik, tartja a köteleket, rakja a tüzeket, álmodja az álmokat, és útjára engedve nézi a felfelé szállót. Mások az égbe, a dolgok peremére vágyakoznak.

Nem árthat senkinek, ha a vágy valami után olyan erőssé válik, hogy a szív egy zuga igaznak tartja.

Sokkal jobb a világot olyannak látni, amilyen, mint álomvilágban élni, bármennyire kellemes és önbizalmat nyújtó legyen is az.

A valóság, ha csontig hántják, olykor emészthetetlen a még keveset élt ember számára.

Valójában ritkán vagyunk kapcsolatban a valósággal, mint olyannal, mert az idő nagy részében azzal a valósággal vagyunk kapcsolatban, amelyikről azt hisszük, hogy a valóság, vagy pontosabban, amelyiktől félünk, hogy az a valóság.

Úgy vagyunk a távolsággal, mint a jövendővel! Nagy, derengő egész nyugszik a lelkünk előtt, érzésünk elmosódik benne, mint a szemünk, és jaj! vágyódunk egész lényünket odaadni, egyetlen, nagy isteni érzés minden gyönyörével telítődni. - És jaj! ha odasietünk, ha az Ott-ból Itt lesz, minden mindig ugyanaz, és benne vagyunk a szegénységünkben, korlátaink rabságában, és lelkünk tovább eped az elillant enyhülésért.

Ha nyomasztó a valóság, az emberek mítoszokban igyekeznek vigaszt találni.

Amikor az embernek megadatott az értelem, az egész ábra összezavarodott. Értelme segítségével az ember rádöbbent, hogy van jövő, és minden ember jövője a halál.

A valóság ára halál.
Így cserél helyet a látszat a
valósággal.
Amit ezután nézel, káprázat,
mely szétlövi fénnyel, ami van.

"Az igazat mondd..." - Tenném én örömmel
de a "valódi" elkapkodja zömmel