Ha ráébredsz, hogy a szerelem puszta illúzió, akkor gyerekjáték, hogy kiszabadulj a zsarnoksága alól.

Álmomban nincs, ami meglep. A valóságban, ébren lep meg, hogy semmi sem akar meglepő lenni, minden szabályos és törvénykényszeres.

Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat.

Sok fanatikus a vallást is úgy használja, mint a részeges az italt. S ez éppolyan veszedelmes, mint az alkoholizmus: képes kiemelni az embert sorsából, fölemeli, lebegteti, látszatörömöket is ad... de utána vissza kell hullani lelkének megoldhatatlan gondjai közé.

Valóság épül... kövekből, téglából, gerendákból, megfogható, látható anyagokból. De nem itt kezdődött. Nem a kövekkel, téglákkal, gerendákkal. A valóság építése nem velük kezdődött. Hanem álmaiddal. Mert a valóság álmokból épül. A te álmaidból. Az én álmaimból. Vágyainkból. Amit belül érzel, amit belül érzek, amit akarok, amit akarsz. Őszintén. Szívből. Szívvel. Önzetlenül. Ez a valóság alapja. Minden valóságé. Az álom. A tiéd és az enyém.

Nem számít, hova mész, vagy hogyan próbálod meg elterelni a figyelmedet, a valóság előbb-utóbb utol fog érni.

Te halott világ, s te gyenge, meg nem született...
Tétován bolyongunk a mezsgyén köztetek.

A valóság jó eséllyel létezik. Csak még senkinek nem sikerült bebizonyítania.

Az életet a valóságban nem lehet megváltoztatni, csak a könyvekben. Csak ott lehet mindent eltörölni egyetlen szóval. Felszabadulni a dolgok súlya alól. Meg nem történtté tenni az aljasságokat, kilépni a világból, máshová varázsolni magunkat.

Mind hagyták magukat elsodorni, alig álltak ellen az élet önkényének. Egyesek tanárnak készültek, mások közgazdásznak vagy jogásznak, a többiek régészetet, kórházi menedzsmentet, nyelvészetet vagy még különösebb dolgokat tanultak. Kész őrület: tinédzserként ezeknek az embereknek álmaik és terveik voltak, évekig meséltek arról, hogy mit akarnak később csinálni. És amikor betöltötték a tizenkilencet vagy a húszat, hirtelen valami egészen mást csináltak, és csak a biztos jövő érdekelte őket. Mintha az ezt megelőző évek nem is lettek volna, mintha sosem álmodtak volna.

A problémák előli menekülés egy olyan verseny, amelyben sosem nyerhetsz!

Egész életemben azon voltam, hogy az életet fikcióvá változtassam, hogy a valóságot távol tartsam magamtól.

A szó szoros értelmében mezítelen valóságukban senki sem szemlélheti a dolgokat. Amely napon ez megváltozik, az a világ végének, a végső kinyilatkoztatásnak a napja lesz. Addig is a valóság hű észlelésének tekinthetjük, ha sejtelmes árnyékok között legalább a világnak mintegy vázát... felismerjük. Sokan, talán az emberek többsége... szavait, véleményét követi valaki másnak, alvajáróként kél át tulajdon életén, s lázálmától nem lát meg semmi mást. Amit pedig lángelmének nevezünk, nem egyéb, mint valakiben megnyilatkozó fenséges hatalom, mellyel rést hasít e képletes ködön, s azon általtekintve a valóságnak egy-egy új, hiteles részletét fedezi fel, míg maga fogvacogva áll mezítelenül.

Erkölcsi és pszichológiai tekintetben nem felnőtt az, aki örökösen meglepődik a nincstelenség létezésén, aki továbbra is csalódottan (vagy hitetlenkedve) néz, ha bizonyítékaival kerül szembe, miféle kegyetlenségekre képesek az emberek más emberekkel.

A gyerekek valósága álmokból és játékokból épül fel. A hazugság észrevétlenül keveredik közéjük. De lehet, hogy a valóság minden ember számára ugyanilyen. Álmok, játékok, hazugságok.