A szerencsétlenség pillanatában szokunk rá az igazságra, azaz a csendre.

Azt mondják, a sors az, ami két embert elválaszt. Szerintem nem. Embert csak ember hagyhat el. Embert csak ember taszíthat el magától, és vághat át. A sorsnak kisebb a szerepe. Azt mondják, vannak kavicsok, amikben megbotlik az ember, meg sziklák is, amiket meg kell mászni, de hát az élet ilyen. Az élet valóban ilyen, undorodom is néha tőle.

Akikkel mostohán bánt a sors, azok önkéntelenül is valahogyan bűnösnek hiszik magukat, s úgy érzik, bűnösségüket nem szabad apró vétkekkel tetézni.

Érzéseid megváltoztatása a végzeted megváltoztatása.

A sors nem magányos vállalkozás.

Néha egy nagy megrázkódtatásra van szükség ahhoz, hogy felébredjünk, és felidézzük magunkban, kik és mik is vagyunk.

A sorscsapások felett nincs hatalmunk. Muszáj elviselnünk, ami történt, bármilyen nehéz. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy nem gyűlöljük meg az életet, különösen nem a mások boldogságát azért, mert a miénk elveszett.

Kellett volna a sorstól egy büdös nagy pofon!
Ami akkorát csattan az arcomon,
Hogy eszembe sem jut, hogy melyik a rossz út,
Valami kéz, ami visszahúz!

Emberileg sem árt, ha kicsit kivillantja a sors a fogát, hogy megtanuljuk értékelni azt, amit fentről kaptunk, valamint lehetőségeinket, amelyek idelent várnak ránk.

A sors csak úgy magától nem létezik, el kell jutni hozzá.

Néha magad hozod meg a döntéseidet, néha pedig egyszer csak megtörténnek veled.

Sorsszerűséget mindig lehet találni, ha az ember akar. Ha akar, az csak azért van, mert igen szeretné értelmét látni a dolgoknak. Beleszédül abba az űrbe, amikor semmi, de semmi értelme nincs az egésznek, vak, süket és értelmetlen a világ. Minden másképp néz ki, ha találunk neki értelmet.

Nem baj, ha nem az válik valóra, amit az ember akar, mert a sors majd felkínál mást. Az sem baj, ha az ellenségeink "megfúrják" az elképzeléseinket, mert minden rosszban van jó is, és sokszor ez a jó több, mint amit az ember remélt.

A kemény sors legelőször is a szívet keményíti meg.

Nem tudom, mi van megírva számunkra a következő oldalakon, de akármi is az én sorsom, esküszöm, hogy nem cseszem el. Nem fogok ásítozni a mondat közepén, és nem fogom eldugni az egészet egy fiókba. Ezúttal nem. Lehámozom magamról az apátia, az ellenségesség, a cinikus kimerültség poros pokrócait. Az életet akarom a maga hülye nyers valójában.