Az ember földi életét szabadon rendezheti be, de boldogulása teremtmény mivoltából következőleg a Teremtő akaratának teljesítéséhez van kötve.

Mindenkinek jó előre meg van írva a sorsa, de a végzet, ha jó előre tudjuk, átírható.

Az emberi élet nagyon bonyolult, olyannyira, hogy az egyén sorsa ahhoz képest egy légyköpés.

A világ veszélyes hely, és csak keveseknek adatik meg balszerencse nélkül leélni az életet. Sőt, némelyikünknek egészen sok kijut a rosszból. Gyakran elég annyi, hogy valaki rossz időben volt a rossz helyen.

Gondolt már arra, hogy talán nem a saját végzetünk tesz minket azzá, akik vagyunk? Hogy talán valakinek csak azért van látása vagy hatalma, mert valaki másnak szüksége van rá?

Mindenki azt szeretné, ha rendben mennének a dolgai. Nem kívánunk magunknak fantasztikusakat, hihetetlent, vagy valami kiemelkedőt. Boldogan megelégszünk azzal, ami csak egy kicsit is oké.

Amikor szerelembe esünk, úgy érezzük, mintha a mögöttünk lévő évszázadok és generációk összefogtak volna az érdekünkben, hogy ez a találkozás itt és most létrejöjjön. Bármilyen furcsán hangozzék is, az ember a szívében, a csontjaiban hordozza a megérzést, hogy az univerzum és az idő minden egyes darabkája, az összes titkos nyíl mind erre a helyre irányított, ahová most végre megérkeztél, és ahol mindig is lenned kellett.

Élnek emberek, akik életük tragédiájáért a teremtőt okolják, nem gondolkodnak el, talán azért történt, hogy kizökkentse őket az addigi életükből, és egy másik utat nyisson meg számukra.

Ha nem irányítjuk a sorsot egy magasabb rendű érték felé, ha a véletlen az úr, sötétségben tapogatózunk, a vak szörnyű szabadságát mondhatjuk a magunkénak.

Semmi sem véletlen. Minden okkal történik, és az ok mélyen bennünk rejtőzik.

Neheztelni sorsunkra nem visz semmire; a dolgok ok és cél nélkül valók, és nincs mit mondanunk. Lázadni végzetünk ellen csak annyi, mint korholni a füstöt vagy a szelet, siratni elmúló napjaink. A végén úgysem marad egyéb, mint vállunkra venni, ami a miénk, és továbbmenni az úton.

Az ember nem születik erősnek, gyöngének vagy kemény akarattal. Úgy válik erőssé, tisztánlátóvá. A sors nem az emberben lakozik, hanem az ember körül.

Nincs végzet, barátom. A sorsunkat mi magunk írjuk a csillagokba.

Sosem sikerült megírnom azokat a könyveket, amelyekről álmodtam, azokat a jó kritikákat kiérdemlő, már-már bestsellergyanús regényeket, de azért elég jól keresek, mint író, amiért végtelenül hálás vagyok a sorsnak; ezrek és ezrek vannak, akik nem ilyen szerencsések.

Ha az ember rájönne, hogy a világmindenség is képes szeretni és szenvedni, akkor megbékélne a sorsával.