Akkor ott, abban az irodában rájöttem, hogy valójában senki nem tud rólam semmit, és megfordult velem a világ. Mint mikor egy hepehupás úton autózol, elveszíted az uralmat a kocsi felett, és épp csak egy kicsit, de letérsz az útról. A kerekek felvernek egy kis port, de még képes vagy visszarántani a kormányt. Mégsem számít, milyen erősen markolod, nem számít, mekkora erőfeszítéssel próbálod egyenesben tartani a kocsit, valami folyamatosan az út széle felé lökdös. Innentől kezdve alig van befolyásod bármire is. Egy idő után eleged lesz a hasztalan küzdelemből, túl fárasztó, és úgy döntesz, hagyod. Hagyod, hogy tragédia... vagy akármi... történjen.

Semmi sem egyszerűbb, mint elítélni a gonosztevőt, és semmi sem nehezebb, mint megérteni őt.

Minél jobban érted saját magad, annál jobban meg fogsz tudni érteni másokat is. Annál kevésbé kell majd hadakoznod ellenük.

Emberek milliói inkább szenvednek, lemondanak, belenyugszanak, végül megkeserednek vagy akár meghalnak, mint hogy vennék a fáradságot, és megpróbálnák türelemmel és olykor a kellemetlenségeket is elviselve megérteni önmaguk és mások legellentmondásosabb és legkevésbé illendő oldalát is.

Ahol szerelem gyúl, ott olyan bölcsesség születhet, amely képes ledönteni a szabályokat és hidakat verni. Megértés támadhat az iránt, ami korábban idegennek tűnt.

Úgy nem lehet szeretni, hogy nem érezzük át a másik ember örömét és bánatát. Úgy nem lehet szeretni, hogy nem fedezzük fel a közös pontokat azokkal, akik első pillantásra annyira másoknak tűnnek, mint mi.

Ne arra gondolj, hogy mi hiányzik, hanem annak örülj, ami megvan.

Mindennap rám szakad valami szerencsétlenség. Én már nem is zúgolódom, hozzászoktam, egyenesen jó képet vágok hozzá.

Soha ne tagadd meg az elveidet a béke és nyugalom kedvéért!

Az életben nem lehetünk meg kompromisszumok nélkül. Alkalmazkodnunk kell másokhoz is. De nem szabad olyan kompromisszumokat kötni, amelyeket nem tudunk elviselni.

Amikor elfogadod, amit már amúgy is tudsz, a többi jön magától.

A különös paradoxon az, hogy amikor elfogadom magamat olyannak, amilyen valójában vagyok, azután tudok változni.

Minden embernek vannak gyöngeségei. Neked is. Miért vetsz mégis követ néha azokra, akik nem rosszabbak, nem jobbak nálad, hibáik legfeljebb más módon nyilvánulnak meg?

Ha valaki, akit szeretünk, hirtelen meghal, az nagy fekete lyukat éget a szívünk közepébe. E lyuk betömésének leghatásosabb módja, ha elfogadjuk, hogy az illetőt valami ostoba balszerencse érte. Még jobb, ha el tudjuk hinni - talán csak egy kis időre -, hogy valaki vagy valami megfogható a felelős. Ez kisebbíti a lyukat.

A kudarcot nem lehet elfogadni. De néha mégis előfordul. Akkor pedig bele kell nyugodni.