Hajlamosak vagyunk az áramlattal úszni, anélkül, hogy kritikusan megvizsgálnánk, vajon a többség ésszerűen cselekszik-e?

A nőnél ugyanis fennáll az a veszély - ezt, mint képzeletbeli nő éltem át -, hogy elfogadja a másik embert olyannak, amilyen.

El kellett fogadnom, hogy talán nem ez a megfelelő alkalom arra, hogy az agyam logikus felére támaszkodjak. Talán ez egy olyan alkalom, mikor át kell lépnem a korlátokat. Nem a szabályok szerint játszani. Elfogadni a lehetetlent.

Nem látunk, nem hallunk, nem beszélünk, de ezen elvek hirdetői vajon miért hiszik, hogy ettől pokolian okosak? Mindenesetre az álláspont kényelmes: én tudom ám, hogy mitől döcög a szekér, és nekem ez untig elég is. Majd éppen én szedegetem fel a göröngyöket az útból? Fenét, még áthajthat rajtam az ostoba kocsi.

Már többször is mondtad, hogy a szenvedély perzselésére vágysz, azt akarod, hogy elemésszen a szerelem. Én világéletemben menekültem az olyanok elől, akik ezt várták tőlem, szóval nagyon nem értem, miért is vágysz ilyesmire, de igyekszem elfogadni.

Karját égnek emelve harsogta Isten felé: "Miért éppen velem történik mindez?" Néhány pillanatig szótlanul figyelte a csillagokat, és mivel a magasból nem érkezett válasz, megrántotta a vállát, és azt dünnyögte: "Jó, jó, tudom! Miért ne épp velem történne?!"

Most tanultam meg, hogy nem arra kérem Istent, hogy teljesítse azt, amit én elterveztem, hanem hogy segítsen megérteni, mi az értelme annak, amit ő tesz velem.

Aki nem támad, aki csak védekezik, az már nem él, csak létezik.

Néha akkor is követni kell a parancsokat, ha az ember nem akarja.

Semmi sem annyira rossz, hogy ne tudna tovább romlani.

A rosszat is? - jó.
De, hogy a Legjobbat is
meg lehet szokni!

Rájött, a düh annak árt a legtöbbet, aki szabadjára ereszti magában. Megértette, hogy nagy mértékben az embertől, és nem a sorstól függ, hogy keserűségben vagy boldogságban éli le az életét; hogy a békét a megváltoztathatatlanba való beletörődés révén lehet elérni; hogy a család és a barátok adják az élet értelmét, és hogy a létezés célja a másokkal való törődés.

A hullámok elérik a partot. Ugyanúgy, ahogy tegnap, ugyanúgy, ahogy holnap. Az órák egymás után telnek. Napkelték. Napnyugták. A hold lesoványodik, azután megdagad. A gépek kattognak, ketyegnek. Éteri ritmusok, értelmetlen mozdulatok. Az egyetlen épeszű megoldás a közönybe való menekülés.

Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben.

Ha nem szeretem őt olyan mérhetetlenül, e pillanatban talán megütköztem volna különös hangsúlyán és arcának szinte vad kifejezésén. De így, hogy ott ültem hozzásimulva, felszabadultan az elválás lidércnyomása alól, csak arra a mennyei boldogságra tudtam gondolni, hogy ő is szeret.