Manapság az a legbiztosabb útja az előrehaladásnak, ha az ember nem csinál semmit!

Mindig lesznek pillanatok az életedben, amikor úgy érzed, hogy a világ úgy áll előtted, akár egy kibontásra váró ajándék. Mégsem olyan már semmi, mint régen. Úgy szemléled a világot, mint egy festményt, amelyet keretbe foglal az idő, a tapasztalat, és már mást jelent, mint azelőtt.

Most itt állok az ország ajtajában,
hol valaha kopogtatnom se kellett,
állok a küszöbön, semmit sem érzek,
mert elfeledtették velem, hogyan kell
megörülni a hazaérkezésnek.

Oly sok idő megy el formaságra,
az embernek nincsen is élettere.
Mint ez a gondolat a szótagszámba,
napjaidba, lám, nem férek bele.

Amikor boldog az ember, olyan boldog, hogy nem érzi szükségét Istennek; sőt, mintha Isten kéréseivel egyenesen megzavarná ezt a boldogságot. Ám ha az ember észhez tér és hálával, dicsérettel fordul őfelé, akkor Isten - úgy tűnik - tárt karokkal fogadja. De mit talál az ember a kétségbeesés, a szükség órájában, amikor minden más segítség hiábavaló? Egy arcába csapódott ajtót, és a nehéz lakat kattanását, egyszer, kétszer, amint rázáródik.

Szavakat hizlalok a panaszkodáshoz
haldokló tüzek füstjébe kapaszkodom
a szél kabátujjába felkapom árnyékomat
hogy a világban ha nem is lehet
rend legyen ahogy leoltom a lámpát
mintha a szívem sötétülne el nagy a
jövés-menés nem tudom kik hagytak magamra.

Mindenkinek van egy terve, amíg egyszer orrba nem gyűrik.

A tapasztalat igazolja, hogy aki nem bízik semmiben, az nem csalatik meg soha.

Uram, jobb utat tanácsoltál, mint amit engedélyeztél.

A víziók zord éjén
Láttam tűnt boldogságom;
Szívem megtört, mert élet és fény
Nem volt - csak éber álom.

Magadnak is érezned kell, hogy nem vagy többé, aki voltál. Én nem változtam. Amíg két test, egy lélek voltunk, bízvást számíthattunk arra, hogy boldogok leszünk. Most homlokegyenest ellenkező céljaink csak boldogtalanságot hozhatnak ránk. Hogy mennyit és hogyan töprengtem ezen, arról nem szólok, de kimondom nyíltan, hogy kész vagyok visszaadni szabadságodat.

Nem szabad mindent megpróbálni, nem szabad annyira akarni. Mert minden jóakarat képes a visszájára fordulni. Hagyni kell valamit a természetnek is.

Nem akarok semmi különöset
csak igyekszem a kezdetleges álmok
a múlt bukolikus finomságaira emlékezve
illúziótlanul nézni a világba.

Szép a való! szebb, mint minden mese,
kár, hogy mindünknek hűtlen kedvese.

Milyen furcsa! Mennyi erő van az emberben addig, amíg célja felé igyekszik. És amikor végre elérte, az üresség érzése szállja meg.