Mert nem az a halál,
mikor a szív megáll,
nem, ha a test fölött
kopognak a rögök,

Az ember is így van ezzel, ha igazságtalanul és váratlanul megsebzik: ha nem is rögtön, de egy idő múlva zúgni kezd a füle, forog vele a világ, a szíve kalimpál: ilyenkor támolyogva megáll, és szomorú csodálkozással várja: mi történik vele. Minden megesik, és minden elmúlik. Mert hát az ember is állat, csak érzékenyebb.

Kiűztek a paradicsomból.
Azóta - kezdet óta - keresem.
Van. De mindig másutt,
nem ahol én.
Ezért sodródom tétova
szélfútta levél.

Ennyit tesz a világukban élni: egy nagy hazugságot. Egy illúziót, ahol mindenki elfordítja a fejét, és úgy tesz, mintha nem volna semmi kellemetlen, nem léteznének a sötétség koboldjai, se a lélek kísértetei.

Miért is kezdtem emberrel nagyot,
Ki sárból, napsugárból összegyúrva
Tudásra törpe, és vakságra nagy.

Ösztönösen tudtam, hogy ez a szakadás, amely tegnap keletkezett a szívemen, egész életemben fájni fog. Mostantól ez is hozzám tartozik. Idővel majd könnyebb lesz - legalábbis így szokták mondani. De engem nem érdekelt, begyógyítja-e majd a sebemet az idő, vagy sem.

Senki
Ne higgyen többé a bűvész pokolnak:
Kétértelmű káprázattal vakít
S amit fülünknek ígér, megszegi,
Reményeinknek!

Egerek és emberek jól kifőzött tervei biz` halomra dőlhetnek.

A szemet könnyű átverni, de a szívet nehéz.

Álmai csak álmok. Saját maga kreálta illúzióvilág. Ha a férfi nem olyan, mint amilyennek ő elképzelte, az csak az ő hibája. Olyasmit várt, ami nem is létezett. És tudhatta volna.

A becsületes nyíltság nem erény.
Ezt most tanultam. Többet én barátot
Nem szeretek, ha ezt szüli a hűség.

Csontig vetkőztem, beengedtelek
bordáim közé, lásd magad,
s mondtam, csak mondtam, már nem is neked,
hogy te is milyen messze vagy.

Ha majd foltozott álmainkat,
lelkünk minden fehérneműjét
idegeinkre teregetjük,
mi marad meg a szerelemből?

Ahogy egy ágacskát tömény sós oldatba bemártunk, rácsapódnak a kristályok, s ha kiemeljük, egy gyönyörű kristályszobrot kapunk. Hasonlóképpen a szerelmes is rákristályosít a szerelmére mindent önmagából, s egy idő után csalódik, mert rájön, hogy egy ágacska van ott tulajdonképpen.

Ábrándjainkat néha olyan szomorúan siratjuk, mint a halottakat.