Fáj a szivem: mondjam ki? Jaj,
hogy fáj Valakiért!
A teljes téli éjszakán
fenn volnék Valakiért.

Itt a kezem, és nyujts kezet
te is, hű cimborám,
együnk igyunk, sóhajtva, hogy:
haj-hajdanán.

Adná az ég, hogy hidegen
néznénk magunk, mint idegen:
nem botlanánk annyit, hiszen
szerény modorra
nevelne ez.

Egerek és emberek jól kifőzött tervei biz` halomra dőlhetnek.

Nincs vígaszom, nincs támaszom,
védelmet sem remélek,
gürcölnöm kell hát szüntelen,
hogy mégiscsak megéljek.

Ha utamnak célján ott az öröm,
a megtett úton főm már nem töröm.

Ég veled, te szép, te legszebb!
Ég veled, te vég, te kezdet!
Béke, vágy, kincs, öröm, érdem,
minden áldás elkísérjen!
Még egy csók - és soha többé!
Isten áldjon mindörökké!
Szívből csordult könny sebez meg,
örök vágyban eljegyezlek!

Kapj a múló pillanaton,
még visszarívod, ember:
a boldogság félénk nagyon,
nem jön, ha hívod, ember.

Átöleltem, s megállani tűnt
szívverése; szeretném
megáldani boldog helyünk
az árpaföldi mezsgyén!
Holdról, csillagokról soha
nem hullt a földre szebb fény!
Két szív ád, boldog éjszaka
az árpaföldi mezsgyén.

Aki nem szeret, hol él?
Éjek éjjelében.
A szerelem nyári nap
tükörsima égen.

Vajon lehet elfelejteni
Sok fény és árny után,
Ki jó barát, jó ismerős
Volt hajdanán?

Szó, hang, mosoly: édes pokol;
elbűvölt, nem tudom, mivel;
gyilkos-örök sebet ütött
belém, szép kék szemeivel.
De, szó, megállj, várj még, halál,
tán hozzám hajlik a kegye;
ha nem, tudom, hogy gyilkosom
lesz az az édes kék szeme!

Amíg nem porlad szét a szirt,
s zúgnak a tengerek:
szeretlek én, míg életem
homokja elpereg.

A bölcsesség gyökere az önuralom.

A jó sör, ó, jön is, megy is.
Sebaj, ha rongyom rámegy is.
Culám, cipőm is eladó -
A jó sör, ó, a búra jó.