Minden megszámolható. Illetve megszámolható
lenne: léptek, lélegzetek, cigaretták.
Ezt úgy mondják, véges sok.

A főemlősöknek unalom az egyszerű, önfeledt mozdulatlanság, a kutyáknak maga a béke.

Az öreg emberek azért halnak meg, mert már unatkoznak. Az unatkozás olyan érzést kelt a testben, hogy már nincs több meglepetés. Akkor minek maradjon?

Nincs szenvedély, ha a langyos vizet választjuk, ha olyan életre rendezkedünk be, amely kevesebb, mint amire képesek vagyunk.

Az ember szereti az izgalmakat, ha nem talál érdekes eseményeket, akkor gyárt magának.

Olyan keveset éltem, hogy hajlamos voltam azt gondolni: meghalni sem fogok. Valószínűtlennek tűnt, hogy ily kevés dologra korlátozódjék egy ember élete; az ember önkéntelenül is arra gondol, hogy előbb-utóbb történik valami. Súlyos tévedés.

Egy élet nagyon is lehet egyszerre üres és rövid. Szánalmasan csordogálnak a napok, nem hagyván maguk után nyomokat, emlékeket; és aztán egyszer csak végük szakad.

A végtelenített unalom nem tartható állapot; előbb vagy utóbb sokkal fájdalmasabb érzékeléssé, nagyon is létező fájdalommá alakul át.

Idekint, a dróton kívül (mondhatni Európában) egyik fő gondunk épp az idő: hogyan osszuk be, hogyan használjuk ki, hogyan zsúfoljuk belé rengeteg tennivalónkat. Odabent, a dróton belül (mondhatni Keleten) az volt a kérdés: mit kezdjünk vele? Miképpen üssük agyon, rövidítsük meg, miképpen töltsük ki valamivel, akármivel, mert iszonyatosan üres volt, üres és hosszú, akár egy kiapadt folyómeder, vagy ellenkezőleg, mint egy felduzzadt holtág: ott pangott, bugyborgott, böfögött körülöttünk, sehogy sem akart lecsorogni.

Jobb egy szenvedély hevében a másvilágra jutni, mint szaporodó, unalmas évek súlya alatt elhervadni.

A színháznak egyetlen halála van, az unalmas ember.

A mai szülők 20 év alatt akarják felkészíteni a gyerekeiket az életre ahelyett, hogy megtanítanák őket arra, hogyan tudnak egy életen át alkalmazkodni a változó körülményekhez. És azon sem igen gondolkodnak, mit tesznek akkor, ha a gyerekeik már felnőtt emberek lesznek. Végképp elmúltak azok az idők, amikor csak azért élt és dolgozott az ember, hogy felnevelje a gyerekeit, majd a szó szoros és átvitt értelmében nyugalomba vonult. Napjainkban azok a szülők, akiknek a gyermekei már elhagyták a szülői házat, egyfolytában azon törik a fejüket, mivel töltsék ki a hosszúra nyúlt életet.

Eddig feketének és fehérnek láttam a világot, de hirtelen minden szürke lett.

A szolgálatkész ember azt szeretné, ha élete országútja sima és zökkenőmentes lenne. A mottója így szól: "Békét bármi áron." Csakhogy túl nagy árat fizet ezért.

Minden unalmas. Téged érdekelne, hogy élni szar kicsit? Ugye, hogy nem.