Az az alnépesség győzedelmeskedik, amelynek a legjobbak a népesedési mutatói, és amely a leghatékonyabban képes közvetíteni az értékeit; szerintük ilyen egyszerű az egész, a gazdaság, a geopolitika csak porhintés.

A világ a szemünk láttára uniformizálódik; a telekommunikációs eszközök egyre fejlettebbek lesznek; a lakásokat újabb és újabb háztartási eszközök népesítik be. Az emberi kapcsolatok fokozatosan ellehetetlenülnek, és ettől azoknak a történeteknek a száma is lecsökken, amelyekből felépül egy ember élete. És lassacskán kibukkan a halál arca, teljes pompájában. A harmadik évezred csodálatosnak ígérkezik.

Az első munkahely olyasmi, amit nehezen felejt el az ember, valamiképp olyan ez, mint az első szerelem.

Higgyenek nekem, ismerem az életet: minden jó előre el van zárva az ember elől.

Olyan keveset éltem, hogy hajlamos voltam azt gondolni: meghalni sem fogok. Valószínűtlennek tűnt, hogy ily kevés dologra korlátozódjék egy ember élete; az ember önkéntelenül is arra gondol, hogy előbb-utóbb történik valami. Súlyos tévedés.

Egy élet nagyon is lehet egyszerre üres és rövid. Szánalmasan csordogálnak a napok, nem hagyván maguk után nyomokat, emlékeket; és aztán egyszer csak végük szakad.

A végtelenített unalom nem tartható állapot; előbb vagy utóbb sokkal fájdalmasabb érzékeléssé, nagyon is létező fájdalommá alakul át.

A különlegesen szép férfiak gyakran szerények, kedvesek, nyájasak, előzékenyek. Nyilván nehezen találnak barátokat, legalábbis férfibarátokat. Állandó erőfeszítéseket kell tenniük, hogy mások legalább egy kicsit elfeledkezzenek a felsőbbrendűségükről.

A világnak sok mindenre van szüksége, de többletinformációra aztán biztosan nem.

Az emberben nagyon mélyen él a szerelem utáni vágy, meglepően mélyre lefurakodnak a gyökerei, hajszálgyökerecskéi még a szív anyagát is átszövik.

A kamaszkor nem egyszerűen az élet egyik fontos időszaka, hanem az egyetlen olyan időszak, amikor életről lehet beszélni egyáltalán, a szó valódi értelmében.

Az élet már nem más, csak a halálra való felkészülés.

A szerelem, ez a ritka, mesterséges és kései jelenség csak a lélek különös állapotaiban tud kibontakozni, amely állapotok ritkán állnak fenn egy időben, és minden szempontból ellentmondanak a modern korra jellemző erkölcsi szabadosságnak.

Vannak lények, akikben már nagyon korán kialakul az a rémítő vonás, hogy képtelenek önmagukban élni, képtelenek szemtől szemben megvizsgálni a saját életüket, teljes egészében, árnyékos övezetek nélkül, háttérdíszletek nélkül.

Minden ember ki van szolgáltatva az öregedésnek és a halálnak. Az öregedés és a halál fogalma elviselhetetlen az emberi lény számára; napjaink társadalmában csak nő, növekszik, fölényesen és kivédhetetlenül, míg végül betölti az egész tudatunkat, és minden mást kiszorít onnan. És szép lassan úrrá lesz rajtunk a bizonyosság, hogy a világ korlátai ki vannak jelölve. Maga a vágy is eltűnik, nem marad más, csak a keserűség, a féltékenység és a félelem. De főleg a keserűség; a hatalmas, a felfoghatatlan keserűség.